Be kell vallanom, hogy Öko-ikonról, mint művészeti ágról, Szőke Lajos verseskötetének berentei bemutatóján hallottam először. Az alkotó Péter László beszélt az Öko-ikonokról, az alkotás folyamatáról, s a fa belső rajzolatáról, ami számára egy csodavilág.
A kíváncsiság vitt el Putnokra, otthonában beszélgettünk Péter Lászlóval. Azért is volt érdekes ez a találkozó, mert itt láthattam életemben először Öko-ikonokat, többek között azokat is, amelyek Szőke Lajos verseskötetében illusztrációként szerepelnek.
Sok minden szóba került találkozásunkkor. Művészet, érték, társadalmi morál, környezetvédelem. Kedves házigazda volt Péter László, tele energiával, aki szeretettel és tisztelettel beszélt a művészetről, újszerű alkotásairól, az emberi kapcsolatokról.
– Magától adódik a kérdés, mióta hódol a művészetnek? Ez nem egy olyan elfoglaltság, ami komoly bevételt hoz. A mai világban pedig ez is számít.
– Amióta az eszemet tudom, s ezt édesapámtól örököltem. Nem csak a művészet iránti vonzalmat örököltem, hanem az értéket, erkölcsöt, mások tiszteletét is. Ezzel azt is mondom, hogy az alapvető értékek tisztelete, művelése elsősorban nem pénz kérdése.
Iskolás koromban szerettem festeni, van is itt egy kép, melyen a régi, ún. szülői házat örökítettem meg. Később a festészet mellett grafikával is foglalkoztam, mindkét művészeti ágat szerettem. Ma is van több alkotásom ebből az időszakból, de sokat –szerencsémre- meg is vásároltak.
– Grafika, festészet ismert művészeti ágak. De mi is az az Öko-ikon?
– Világ életemben szerettem a természetet. Ennek ellenére a fák belső csodavilágára csak az utóbbi években csodálkoztam rá. A kutatók számára a fa belső szerkezete az információk valóságos kincses tára. Meg tudják határozni a fa életkorát, tudnak következtetni arra, hogy mikor volt száraz és nedves időszak, mikor volt hideg, mikor melegedett a klíma, milyen fertőzések érték a fát, stb.
Engem, ami megkapott, a fák belső rajzolata. Aki felületes szemlélő, nem is veszi észre, hogy ez milyen csodálatos világ. Mennyi mindent üzen nekünk a fákon keresztül a természet. Persze ezek nem minden esetben erős, könnyen észrevehető rajzolatok, a láthatóság érdekében ezeket én „bontottam ki „ belőlük. Ez azt jelenti, hogy körbe rajzoltam színessel, ráerősítettem a fa rajzolatára. Végső soron a fára való festés ikon, akkor ez a festészeti technika is ikon, hiszen fa táblákra festek még akkor is, ha nincsenek szabályosan körül vágva, Ezzel a fa természetes adottságát őrzöm meg.
– Az rendben van, hogy ikon, de miért „öko”, honnan ez a jelző?
– Az Öko-ikon az maga a kép. Észrevettem, hogy a fák belsejének érdekes rajzolata van. Amikor meglátok egy ilyet, én rögtön hozzáteszem az elképzelésemet, s ezzel kialakítom a fejemben a képet.
Alkotásaimnak is módszere, sajátos szemlélete van. Én azért nem vágok ki fákat, hogy festhessek. A már másra előkészített, akár tüzelőnek szántakat vizsgálom át, keresem bennük a fa lelkét, a rajzolatok csodáját, amit a jó Isten beleteremtett. Ma már sokszor használok OSB lapot is, mert azok rajzolataiban is sok-sok csoda létezik. S persze ismerősök, barátok is meglepnek egy-egy otthonukban talált különlegességgel. Tehát nem bántom az élő természetet az alkotás érdekében, hanem újra hasznosítom a már elpusztultat, életet, lelket adok nekik. Ezért is „öko”. S az „öko” szemléletet erősítem , a természetet őrzöm meg azzal is, hogy megtartom a fatáblák eredeti alakját, nem fűrészelem azokat szabályos alakúra. Olyan lesz, amilyenné a fa eredeti alakját Isten, a természet kialakította, létrehozta.
Ez eddig érthető, tudjuk, hogy miért öko, és miért ikon. De hogyan lesz a fa erezetéből kép?
Érdekes folyamata volt ennek is. Amikor kialakult a fejemben az elképzelés , akkor jött a kérdés, hogyan lesz ebből kép? Gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezt rögzíteni, alkotássá tenni. Először az jutott eszembe, hogy hengerrel felviszem a festéket a fára, s papírra átnyomtatom. De ez csak akkor lett volna jól alkalmazható, ha a fa rajzolatait előtte megfaragom, megvésem. Szerintem ez inkább fafaragás lett volna, ezért ezt elvetettem. Én ráadásul annyira szeretem a fát, hogy vigyáztam rá, féltetem ettől a beavatkozástól. Átvittem a szomszédhoz, megkérdeztem, hogy meg tudja e gyalulni, mert benne van egy szép alakzat. Mondta, persze, meg tudja gyalulni, de ő nem lát benne semmit. Aztán amikor kész lettem, átvittem neki. Nem akarta elhinni, amit látott.
A kérdés természetesen továbbra is az, hogyan tette láthatóvá a fa erezeteit, hogyan lesz belőle kép? Persze csak akkor, ha nem titok.
Nincs ebben semmi titok. A fa meglátott erezeteit, üzeneteit az általam továbbgondolt formában megrajzolom, továbbrajzolom grafikai módszerrel, csak ebben az esetben nem grafittal, hanem színes ceruzákkal. Eleinte barna színt és barna árnyalatokat használtam, későbbiekben más színeket is, kéket, zöldet, pirosat, amilyet a téma megkívánt.
Ami fontos: a fa erezetéhez, görcsökhöz soha nem nyúltam, azokat csak kiegészítettem.
– Ez egy igen sajátos műfaj, gondolom sajátos technikát is igényel az alkotás. Egyből sikerült a megfelelő technika kialakítása?
– Szó sincs erről, az is egy hosszabb folyamat volt. A grafikusok, festők eszközei, a használt anyagok is hosszú évtizedek alatt változtak, tökéletesedtek, míg mára elérték a kereskedelembe kerülő minőséget. Akinek ilyen anyagra van szüksége, ma már az erre szakosodott boltokban megvásárolhatja. Én hiába is mentem volna be, hogy Öko-ikon készítéséhez kérek faápoló anyagot, valószínűleg kinevetnek. Ezeket nekem kellett „kiizzadni”. Melyik ceruza melyik fához jó, milyen festék, milyen faápoló a megfelelő? Bizony voltak „fájdalmas bukások” is, pl. amikor a kész alkotás egy idő után nagyon bebarnult. Ezzel elveszítette az alkotás üzenetét, és elveszítette értékét is, mint alkotás.
A kísérletezések, barátok tanácsai végül is elvezettek a ma használt, „kiforrott” technikához.
– Most már tisztában vagyunk azzal, hogy mi is az az Öko-ikon, és hogyan készül. De a nagy kérdés, melyik művészeti ághoz tartozik? Besorolható egyáltalán bármelyikbe is? S hogyan kezdődött e műfajban az ön ismertsége?
– Ezen én magam is sokat gondolkoztam. Nem festészet, nem szobrászat…A művészetben az a szokás alakult ki, ha valaki valamit huzamosabb ideig csinál, fest, szobrot készít, stb., annak megfelelően sorolják be. Ráadásul ez alapján könnyen be is skatulyázzák az alkotókat, emlékezzünk csak Picasso kék korszakára. Akkor engem vajon hová skatulyáznak be? Az én alkotásom nem festmény, nem szobor. Mindegyiknek csak része. Végső soron, nem én illesztettem be egyik műfajba sem, hanem az élet.
Itt Putnokon működött egy művészeti kör, amatőr festők, grafikusok, írók, költők voltak a tagjai, többek között én is. Bár ekkor én még festményeket készítettem, de a lényeg, hogy innen ismertek. Később, amikor itt a Gömör Múzeumba volt egy kiállítás, amit Dr. Veres László rendezett, meghívtak, mint alkotót. Én ekkor már Öko-ikonokat készítettem. Még nem volt sok alkotásom, amik elkészültek, azokból szatyorba pakolva vittem be néhányat. Megnézte, s mondta, ezek fantasztikusak, vigyem be az összes munkámat! Ez nyilván jelentős erőt adott, egyre tudatosabban kerestem az érdekes fákat.
Olyan élmény kiteljesedése volt ez, mint amikor gyermekkoromban kifeküdtünk a gyepre és csodáltuk a felhőket. Mennyi mindent bele lehetett képzelni, csak a fantázia szabott határt. A különbség csak az, hogy azt nem lehetett tovább folytatni, nem tudtuk a felhőket megfogni. A fa viszont anyagként itt volt és itt van a kezemben.
A besorolás pedig Budapesten történt meg.
Az itteni alkotókört meghívták Erzsébetvárosba egy kiállításra, melyet a Cserhát Alkotókör rendezett. Én 5-10 képet vittem el. Az ottani körvezető, Ihász Kovács Éva , amikor meglátta az alkotásaimat azt mondta nekem: Laci, azt tudja, hogy ez egy fantasztikus művészeti innováció. Azóta több művészettörténész is mondta nekem, nem tudnak arról, hogy Európában lenne még egy ilyen alkotó, aki ilyeneket készítene, Öko-ikonokat. Eldőlt tehát a kérdés, akkor ez egy önálló művészeti ág: Öko-ikon.
– Mennyire fogadja be a közönség ezt a műfajt?
– Két történettel szeretnék erre a kérdésre választ adni.
A gyermekeim töltötték fel az Öko-ikononjaimat az internetre. Ott látta meg valamelyik rendező, s hívott meg Debrecenbe a VII. Art Expóra, melyet az Arany Bika Szálloda Bartók termében rendeztek meg. Rengeteg kiállító volt, lehettünk vagy háromszázan. Ez egy 3 napos hétvégi kiállítás volt, csütörtök – péntek – szombat.
A kiállítás ideje alatt én csak álldogáltam a képeim mellett, s figyeltem az arcokat. Volt, aki megnézte, elment. Aztán történt más is. Az egyik hölgy megnézte, elment, majd visszajött, s mondta, felhívtam a lányomat, hogy jöjjön be, nézze meg a képeket, mer ő még ilyen érdekeset nem látott.
A másik történet: volt egy idős hölgy a lányával, akik minden nap bejöttek, megálltak a képeim előtt és hosszasan nézték . Nyilván furdalta az oldalamat a kíváncsiság, s megkérdeztem, hogy nem értik, hogy mit is ábrázolnak a képek? Dehogy nem, értjük, mi azt a katolikus képet nézegetjük, az különösen tetszik nekünk. Később esett le a tantusz, hogy a reformátusok fővárosában vagyunk, ez bizony így érdes, s egyben értékes elismerés.
S számomra elismerés az is, ahogyan s fátlan alföldi régióban, Békésben, ahová a húgom ment férjhez, hihetetlen érdeklődéssel fogadták alkotásaimat.
Prózai kérdés: meg lehet ebből élni? Ez azért is aktuális kérdés, mert az alkotás létrehozása sok időbe és pénzbe kerül.
Szerintem mióta a művészet létezik, ez a kérdés foglalkoztatja az alkotókat. Bizonyos korszakokban a mecénások voltak egy-egy művész pártfogói, akik jó, vagy az átlagnál jobb életet biztosítottak a pártfogolt alkotónak. Később az vált meghatározóvá, hogy a művész igyekezett eladni alkotásait. Sokaknak ez hatalmas segítség volt, rengeteg alkotó viszont nélkülözött. Nekem szerencsém volt, mert sok festményem és grafikám megvásárolták, s mindig volt biztos megélhetésem, hiszen volt munkahelyem, dolgoztam.
Ma már más a helyzet. Míg a festészet, grafika elfogadottabb, populárisabb műfaj, mondhatom az is hogy dekoratívabb, lakások kiemelt és látványos díszei lehetnek, addig az én Ökö-ikonjaim intellektuálisabb befogadást igénylő alkotások. Nem léteznek hatalmas méretben, nem pompáznak ezer színben, stb., s ma ez nem igazán menő. De én ebben hiszek, s tudom, hogy sokaknak hatalmas élményt adok alkotásaimmal. Erre példa, hogy egyik az kiállításra szinte naponta visszatért két idősebb hölgy, s minden alkalommal az Öko-ikonjaimat nézegették. Amikor megkérdeztem, hogy mi a mindennapi látogatásuk oka, talán az, hogy nem tetszik, nemleges választ adtak. Mint mondták, számukra megkapó látvány, s amiből minden nap más-más üzenetet olvasnak ki.
– Az alkotások üzenetére még visszatérünk, annak intellektuálisabb befogadása érdekelne. Ez valóban nehezebbé teszi a megértést? S mi a véleménye arról a sommás megállapításról, hogy ma minden tekintetben szellemi, és morális hanyatlás tapintható ki, ami negatív kihatással van a kulturális értékek befogadására is.
– A világ hatalmasat változott. Elegendő csak arra gondolni, hogy az erkölcsi értékek, a morális emberi tatás milyen mértékben háttérbe szorult, a tudás hogyan devalválódott, s miként vált egyre értéktelenebbé a média világa. Ez mindent magával hoz, nem csak a művészet értékvesztését. Lehet, hogy az igényes alkotások „értékvesztése” történik, sajnos azt kiváltotta más , az értéktelen celebség világa, az általuk kinyerhető pénz lett meghatározó, amivel a média „megdolgozza” a közvéleményt. Azt látni, hogy az igénytelen alkotásoknak a festészettől az építészeten át a zenéig hatalmas piaca van. E tekintetben az érték fogalma alakult át. Én biztosan nem fogom ezt követni, szolgálni, mert ez nem az az én világom, eddigi életem sem erről szólt. Csak reménykedem, hogy előbb-utóbb helyreáll a világ rendje.
– Térjünk vissza a kiállítás látogatóira. Fontos az alkotások üzenete?
– Az bizony. Szerintem nem elegendő, ha csak szép egy alkotás, annak lennie kell valamiféle üzenetének is, a látogatók szerintem ezt keresték Öko-ikonjaimban is.
Az alkotó előtt persze két út áll. Kigondol egy témát, címet ad neki, s aztán elkészíti e témának megfelelő alkotását. Ebbe nem lehet mást belegondolni, ez arról szól, amit a cím sugall.
Én nem ezt az utat követem, az Ökö-ikonok erre nem is alkalmasak. Nem lehet megtenni, hogy kitalálok egy címet, s az marad az alkotásom címe akkor is, ha a fa rajzolata mást sugall. Nálam ez fordítva működik. Én kibontom a fa rajzolatából azt, amit szerintem üzen a fa belső világa, s ha elkészültem, ennek alapján adok neki címet. Lehet, hogy a látogató mást olvas ki a fa belső világából, neki mást jelent annak belső rajzolata, s ez egy nagyon hasznos és fontos momentum. Ettől izgalmas ez a világ, s talán ettől lesz igazán személyes is, hiszen kicsit mindenki alkotóvá válik. Gondolkodik, érez, képzeleteket társít, belső üzeneteket fogalmaz meg. Szerintem ez csodálatos dolog, s ezt szolgálni különleges érzés.
-Köszönöm a lehetőséget, kívánok sok-sok alkotóévet!
ISKOLÁSKOR FESTMÉNYE A SZÜLŐI HÁZRÓL 
VERONIKA KENDŐJE 
UNIKORNIS 
MENNYBEMENETEL 
BETLEHEM 
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM 
SÉTA A PARKBAN 
MINERVA 
PROMÉTHEUSZ 
Normandiai anzix 
Seherezádé meséje 
ÁRMÁNY 
EGY HALK CSOBBANÁS 
VADON SZAVA
Az alkotások a szerző engedélyével kerültek közlésre.
Bortókép: Péter László: Bús képű lovag
-rj-
A galéria a képre kattintva tekinthető meg.
