Idén IV. alkalommal rendezték meg az Erőműves találkozót. Az egykori Borsodi Hőerőmű Vállalat volt dolgozóinak szervezte meg a találkozást Zólyomi Sándorné, Réthyné Piroska és Szabó Sándor.
A Kocka Étterem rendezvényterme megtelt, 94-en tudtak eljönni a találkozóra.
A rendezvény kezdetén Zólyomi Sándorné köszöntötte a vendégeket. Örömét fejezte ki a szervezők nevében, hogy ismét sokan vannak együtt.
A köszöntő szavak után megemlékeztek azokról a hőerőműves dolgozókról, akik a két évvel ezelőtti találkozó óta elhunytak. Meggyújtották a mécset, s egy perces felállással emlékeztek meg az elhunyt 21 dolgozóról.
Zólyominé a megemlékezést követően úgy fogalmazott, öröm, hogy ennyien együtt vagyunk, mert nem tudni, mit hoz a jövő. „Nem tudni, hogy lesz-e még erőnk az újabb találkozók megszervezéséhez, s nem tudni, hogy mennyien lehetünk majd együtt. Mindannyiunk fölött eljár az idő. Ezt mondom azért is, mert sok volt munkatársunk, bár szeretett volna ma velünk lenni, egészségügyi okok miatt nem tudott eljönni.”
Ezt követően az erőmű egykori dolgozója, Jónás Béla Ady Endre: Őrizem a szemed versével köszöntötte találkozó résztvevőit.
A volt kollektíva és a megjelentek nevében külön köszöntötték a találkozón megjelent két legidősebb dolgozót, Németh Zoltánné Erzsikét, aki hosszú évekig volt a Pénzügyi Osztály vezetője, valamit Őri László villanyszerelőt, aki idén tölti be 90. életévét. Részükre az ajándékokat Négyessy István, a cég egykori igazgatója adta át.
Az erőmű megjelent dolgozót Négyessy István köszöntötte. Mint mondta, a mostani találkozó abból a szempontból különleges, hogy 70 évvel ezelőtt, 1955. február 11-én került sor az első generátor párhuzamos kapcsolására, áramtermelésre. Ez egy jeles évforduló, bár az ünnepelt már nem létezik. Méltatta a hőerőmű kollektívájának összefogását, mely a munkában, a szórakozásban, s egymás megsegítésében is megnyilvánult. Mint fogalmazott, bár az erőmű befejezte működését, de a kollégák közötti kapcsolat, barátság megmaradt. Ez az egyik legfontosabb üzenet a külvilág felé. Ez az egyik legfontosabb üzenet az emberi kapcsolatok, a tisztelet, a kölcsönös megbecsülés felé.
Köszöntője végén elismeréssel szólt a találkozó szervezőinek munkájáról, s a köszönet jeleként Zólyomi Sándorné, Réthyné Piroska és Szabó Sándor részére ajándékokat adott át.
A hivatalos program végén a szervezők lehetőséget biztosítottak hozzászólásokra is. Pátrovics Géza kiemelte, hogy ő nem erőműves családból érkezett a vállalathoz, de befogadták, s a régi”szakik” tisztelettel és mély szakmai alázattal segítették munkáját.
A találkozó vacsorával, kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A disputa során sokszor lehetett hallani: „emlékszel még arra, …emlékszem még…. Igen…igen…
Vacsora előtt lehetőségünk volt beszélgetni az erőmú egykori dolgozójával, Szabó Sándorral.
– Hogyan került az erőműhöz?
– Az ok egy munkahelyváltás. Pedagógusként dolgoztam, de frusztrált, hogy hó vége felé rendszeresen azzal kellett foglalkozni, kijövünk-e a fizetésből. Elvégeztem egy számítógépes programozói iskolát, s miután munkatársat kerestek a bányával kapcsoltan a hőerőműnél, jelentkeztem. Én nem “erőműves családból származom „ azaz elődeim nem voltak a cég munkavállalói. Itt családi generációk dolgoztak együtt. Volt olyan, hogy kollégák gyermekei házasodtak össze. A lényeg, amit mondani akartam, hogy e tekintetben is egy nagy család volt az itteni kollektíva, aminek korábban nem voltam tagja. Ennek ellenére befogadtak, tisztelettel, megbecsüléssel viszonyultak hozzám. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volta extrafizetés , nem ezért jöttem ide, de jobban meg tudtunk élni, mint korábban. Ha jól emlékszem, a környéken a hőerő fizetett a legjobban akkoriban.
– Hogyan érintette a hőerőmű bezárása?
– Rosszul, többszörösen is rosszul. Egyrészt elveszítettem a munkám, egyik pillanatról a másikra megszűnt a havi fizetés, ami a megélhetéshez kell. Másrészt kevés időn múlott, de nem tudtam élni az akkori egyik lehetőséggel, az előrehozott nyugdíjjal. Akkoriban volt egy lehetőség, ha a cég előre kifizette a bért, járulékokat, akkor elmehetett a dolgozó nyugdíjba. Erről lecsúsztam, később ez a lehetőség meg is szűnt. Harmadrészt itt voltak olyan kiemelkedő szakmai képzések, utazások, ami a szakmai fejlődéshez nélkülözhetetlenek, de nagyon szép személyes élményt is jelentettek. Ez is megszűnt. S végezetül el kellett válni egy olyan kollektívától, ami számomra fontos volt, amit szerettem, akik körében jól éreztem magam.
Szerencsére volt lehetőségem, s visszamentem tanítani. Ez is nagy élmény volt, hasonló, mint az erőműves. Tanítottam fiatalon, s tanítottam „vén fejjel”. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan változott a gyerekek világa a két tanítási korszakom között.
S különleges élmény volt, hogy a szó nemes értelmében, tudósok vettek körül. Magyar, történelem, földrajz, stb. szakok tanárai, akikkel igen érdekes és izgalmas beszélgetéseket lehetett folytatni. Én végső soron szerencsésen jöttem ki a hőerő bezárásából, bár az bennem is mély nyomot hagyott.
Zólyomi Sándorné 
Jónás Béla 
Négyessy István 
Négyessy István és a szervezők: Szabó Sándor, Zólyomi Sándorné, Réthyné Piroska
Beszélgettünk Négyessy Istvánnal, az erőmű egykori igazgatójával is. Egy kivételesen izgalmas személyiség rajzolódott ki a beszélgetés során. S olyan érdekes témákról beszélt, ami miatt nem korlátoztuk időben mondanivalóját, de nyilvánvaló lett, hogy a mostani alkalommal azokat nem tudjuk teljes terjedelemben közölni. Megtisztelte szerkesztőségünket azzal, hogy ígéretet tett e beszélgetés folytatására, amit majd természetesen megjelentetünk teljes terjedelemben. Most beszélgetésünk rövid részletét közöljük.
– Igazgató úr köszöntőjében pozitív jelzőkkel szólt a az egykori kollektíváról. Milyen emlékek kötődnek ehhez az időszakhoz?
Kivételesen jó kollektíva volt a hőerőműben. A fiatalok tisztelték az öreg „szakikat” , akik pedig igyekeztek jó dolgozót formálni belőlük. De a jó kollektív szellem nem csak ebben nyilvánult meg. Rengeteg közösségi programot terveztek, amihez a vállalat is biztosította a feltételeket. Berentén, a vállalat művelődési házában sok-sok programot szerveztek. Farsang, nőnapon a hölgyek köszöntése, szüreti bál, szilveszter, stb. Volt egy autóbuszunk, azzal rendszeresen országjáró kirándulásokon, színházi előadásokon, sportrendezvényeken vettek részt.
Nagyon sok üzemi sportverseny volt, aminek sokszor az erőmű melletti sportpálya adott otthont. Nem csak a sport, a vetélkedés volt a lényeg, hanem az együttlét. Bográcsban főtt az étel, beszélgettek, viccelődtek. Ezek mind-mind arról szóltak, hogy munkaidőn túl is szívesen volt együtt a kollektíva. Nekem, nekünk pedig az volt a feladat, hogy ezeknek a rendezvényeknek a feltételeit megteremtsük, s úgy gondolom, hogy ez sikerült. Ezek miatt is mondhatjuk, hogy az itteni kollektíva egy nagy család volt.
Egy ilyen kollektívát nyilván megviselt az erőmű bezárása?
Ez így van, az egy nagyon néhéz időszak volt, ami a privatizáció során csúcsosodott ki. …
Az erőmű felett a bányák veszteséges termelése és környezetvédelmi okok miatt lebegett a pallos. Igyekeztünk előre gondolkozni, s munkánk révén az erőmű rendelkezett egy olyan építési engedéllyel, ami egy korszerűbb, környezetbarát áramtermelést tett lehetővé. Sajnos az amerikai tulajdonos mondvacsinált okokkal folyamatosan csúsztatta az építkezés kezdetét. Odafönt pedig a privatizációs szervezetnél vagy akarat, vagy idő, vagy szándék nem volt a privatizációban vállalt feladatok végrehajtásának ellenőrzésére. A lényeg, bár a privatizációs szerződésben az amerikai tulajdonos vállalta a beruházást, de azt nem valósította meg. S ezt következmények nélkül megtehette.
Ezután jöttek a várható események . Felmondásra került a szolgáltatási szerződés a BVK-felé, majd a város távfűtéséhez kapcsolatos szerződés felmondása is kezdeményezésre került.
Zajlott a létszámleépítés. Ügyesen, mindig pénteken 13.00 óra utánra hívatták fel azokat, akinek fel akartak mondani. Tették azért, mert így szombat-vasárnap otthon kidühöngi magát a dolgozó, hétfőn pedig higgadtabban jön be leszámolni.
A következő csavar, amivel végképp nem tudtam azonosulni, mindent a munkabérbe akartak betuszkolni. Túlórát, ügyleti időst, stb. A gondjuk az volt, hogy erről a kollektív szerződés rendelkezett, azt pedig nem akarták felmondani. Ezért arra kértek, hívassam fel egyenként a dolgozókat, s beszéljem őket rá, maguktól kérjék, hogy kikerüljenek a kollektív szerződés hatálya alól, s egyéni munkaszerződésük legyen.
Én senkit nem hívtam ezért fel, ez az eljárás nem volt összeegyeztethető meggyőződésemmel. Két hét múlva megkérdezte a tulajdonos, hányan írták alá a kérelmet. Még senki, mondtam.
Továbbra is szabotáltam ezt az eljárást, senkit nem hívattam fel. Két hét múlva ismét felhívattak, s megkérdezték, hányan írták alá a kérelmet. Mondtam, még senki.
Továbbra sem hívattam fel ez ügyben senkit, de engem 2 hét múlva újra hívattak. Tudtam, miről lesz szó. Elébe mentem a dolgoknak. Közöltem velük, hogy én már nem érzem jól magam ennél a vállalatnál, jobb, ha elmegyek. Végül is közös megegyezéssel távoztam….. (Az előző témákat is kifejtve, innen folytatjuk majd a beszélgetést Négyessy úrral.)
Sikerült pár mondat erejéig elvonni feladataitól Zólyomi Sándornét, a találkozó egyik szervezőjét.
-Ez a 4. erőműves találkozó. miért vállalkozott, vállalkoztak ennek megszervezésére
– Kezdjük ott, hogy az erőmű 2011-es felbomlása után 2012-ben úgy gondoltuk, hogy készítünk egy erőműves facebook oldalt. Jelenleg 611 tag van benne, sok száz fotó, történek került feltöltésre. Ez is jelzi, hogy az erőműves közösség még létezik.
Az az igazság, hogy én 32 évet töltöttem a vállalatnál, s számomra kegyetlen volt a válás. Mindig azt hittük, hogy az erőmű örök, sajnos nem így lett. A hőerőmű egy nagy családi közösség volt. Több olyan család is dolgozott ott, akik esetében generációk jelentették a folytonosságot .Én folyamatosan olyan munkaterületen dolgoztam , ahol emberekkel voltam kapcsolatban, mindenkit ismeretem, engem is ismertek. Nekem nagyon hiányoztak ezek az emberek, akiket sorba, egymás után kirúgtak. Ekkor ötlött fel bennem a gondolat, milyen jó lenne, ha tudnánk találkozni. Kezdetben emailben, facebookon , volt akivel személyes formában ment a kapcsolattartás.
Később Réthyné Piroskával kezdtük el szervezni azt, hogy jöjjünk össze. Ez egy nagyon nehéz munka, de eltűnik a fáradtság, amikor jönnek ide be, s látszik az arcokon mosoly, a hála, van akinek könny szökik a szemébe. Ez minden fáradtságot megér.
Az idők távlatából milyennek látja az erőműves kollektívát? Ma létezik-e még ilyen összetartó munkahelyi közösség?
Én úgy gondolom, hogy elég hírolvasó ember vagyok, igyekszem tájékozódni, de nem tudok olyan kollektíváról, amelyikre az lenne jellemző, mint ami ránk volt. Én nem hallottam olyanról, hogy ilyen hosszú idő után is ennyire ragaszkodnának emberek egymáshoz.
A miénk nagyon jó kollektíva volt, segítettük egymást, rengeteg programot szerveztünk, rengeteg rendezvényen vettünk részt. Jó volt együtt lenni. Volt olyan család, ahonnan nagyapa,fiú, unoka dolgozott itt. Ez is segítette a közösségi szellem erősítését. Én, annak ellenére, hogy mint mindenhol, itt is voltak egyéni sérelmek, konfliktusok, mindenkitől azt hallom, milyen jó kollektíva volt az erőműben. A kollektíva formálását fontosnak tartottuk. Jó volt erőművesnek lenni!
Jó volt erőművesnek lenni! Ez érződött a találkozó hangulatán is. Egymást tisztelő és becsülő emberek jöttek össze.
A galéria a képre kattintva nyitható meg.
