RENDHAGYÓ KÖLTÉSZET NAPJA KAZINCBARCIKÁN, IGAZ, NÉHÁNY VERSET ELLOPTAK

Néhány verset sajnos elloptak, biztosan nem a költészet szeretete vezérelte a tolvajokat, de erről később.
Rendhagyó volt a költészet napja Kazincbarcikán, s ez jó. Ma az ünnepeket vagy átszövi a politika, vagy a fiatalok szavával élve, pókháló szagúak.
Hajdúszoboszlón láttam néhány éve, hogy a boltok kirakatát versekkel díszítették. Ahány portál, annyi vers, annyiféle dekoráció volt. Rengetegen megálltak, gyönyörködtek a kirakatok szépségén, olvasták a vereseket. Jó volt látni, örült az ember lelke, szíve, hogy a költészet sokakat megérintett.


Ezért is kaptam fel fejem a város idei költészet napi rendezvényére.
Néhány helyszínen verset lehetett mondani kávéért cserébe (GinGin Art Cafe, Ambrózia Étterem, Pöttöm Patti cukrászda és a Borháló) . Én magam is bevállaltam Szőke Lajos és Ladányi Mihály egy-egy versének elmondást. Igaz, a téma nem nagyon érintette meg a jelen lévőket, de mindkét vers fanyar humor a világról, jó vers, és nem baj, ha ilyet is lehet tolmácsolni. Örömmel hallottam, hogy gyerekek is vállalkoztak erre. Szerintem ez egy érdekes dolog volt.

Formabontónak nevezhető, hogy a buszmegállókba is verseket helyeztek ki, József Attila egy-egy költeményét. Jó volt azt is látni, hogy a várakozó utasok közül sokan olvasgatták a költeményeket. Igaz, néhány helyen erre nem volt lehetőségük, mert a “költészet szerelmesei” a plexi lapot és az alumínium keretet magukkal vitték, nyilván kellett mindkettő a vers értelmezéséhez, mert nem akartak bunkók maradni.



15:00 órától pedig a Radnóti téren található szobornál Kardos-Horváth Janó énekes, zenész, dalszövegíró tartott rendhagyó zenés irodalomórát a közönségnek. Korábban nem hallottam őt, de remek előadó, jó hangulatban, sokoldalúan prezentálta a költészetet értékeit a jelen lévőknek. A hűvös, szeles idő is József Attilára emlékeztetett, hiszen a költő akkori környezetére utalhatott. Több érdeklődőt érdemelt volna a műsor.

A padokra kihelyezett könyvekről sajnos lemaradtam. De… de.. tegnap az irodalom, a költészet győzött, talán megérintette a fiatalokat is, és senki nem hiányolta hazánk újkori géniuszát, a XXI. század Jókai Mórját, Győzikét.