
Egy hölgy kereste fel valóban extrémnek tekinthető történetével szerkesztőségünket. Hétköznapi dologról, a sorban állásról volt szó, ami életünk részévé vált. Mint mondta, nem várható el, hogy minden ügyfél azonnal ügyintézőt kapjon, de valahol talán létezik egy határ. Az idő ugyanis mindenkinek drága, nem mindegy mennyi időt töltünk sorban állással.
Történeteit elmesélve kiemelte,nem az ott dolgozókkal van gondja, sokszor csodálkozik is, hogyan bírják az iszonyatos terhelést. Valahol azonban a rendszerek irányításával nincs minden rendben. Mert az idő számára is drága, főleg ha haszontalan, fél lábon történő, egymás nyakába lihegők várakozása emészti fel a perceket.
TÖRTÉNETEK
Két hét történtét mesélte el. Mint mondta, Kazincbarcikán 2 postát bezártak, a forgalom a Fő téri és a Babits úti postákra terhelődött át. A sor mindennapos, csak a nagysága kérdéses. Ajánlott levelet kellett átvennie, azt csak az 1-es postán tudja. Csütörtökön a sort látva lemondott róla, de pénteken ki kellett várnia a sort, 47 percébe került. Miután ajánlott levélben kellett válaszolnia, hétfőn igyekezett azt feladni. A Babits úton reménytelennek tűnt a dolog, az 1-es postán viszonylag gyorsan, 28 perc alatt végzett. Kiderült, kommunális adó befizetés van. Máskor is van sor, de most extra, mondta a hivatal egyik dolgozója a küldemény felvételekor.
Szerdán egy váratlan ügy miatt a NAV helyi irodájába kellet bemennie azonnal, 72-es sorszámot kapott. Fél kilenctől fél egyik kellett várni. Nem volt szerencsés, belefutott az adóbevallások időszakába.
Pénteken kontrollra kellett mennie. A napot meghatározták, az órát nem. Negyed kilenctől háromnegyed egyig várt, míg bejutott a rendelőbe.
Az események sorát a posta zárta, most a Babits úti. Ajánlott levél feladás. Várakozás 15 perc. Az előtte levő ügyfél biztosítást kívánt kötni. Újabb várakozás, most 20 perc, összesen 35 perc. Ha rákérdezett valaki bármelyik esetnél, hogy nem tud valaki beállni, a válasz az volt, ennyien vagyunk.
Szóval a rendszer nem igazán jól szervezett, de nem tisztünk megoldásokat sorolni. Ma mindenhol ez van, hozzánk nőtt a sorban állás. . A boltokban, ahol nincs elegendő dolgozó, postán, egészségügyi intézményekben, stb.
Van azért olyan hely, ahol lépni kellene, pl a posták esetében. Biztosan jó ötlet volt ebben a formában a posták bezárás?
Borítókép: illusztráció
-RJ-