Szombaton standoltak, 15-én pedig a saját költségükön a fővárosba utaznak ünnepelni a Tisza helyi szigetének tagjai

A Kazincbarcika és Térsége Tisza Sziget  tagjai standoltak a Penny Áruház környékén. Mindig volt vendégük, akik érdeklődtek, akikkel beszélgettek. Jelen volt Sike Ferencné is,  aki magára vállalta a Kazincbarcikán és térségében a Tisza közösség szervezését.

Miért vállalta a szervezést egy új közösség létrehozása érdekében?
-Bennem akkor fordult meg valami, amikor tavaly március 15-én a lányom és a 17 éves unokám Pestről küldtek képeket, ők ott voltak a Tisza tüntetésén. Végre valami változás elindult! Egy unokám van, aki most lesz 18 éves, s lehet, hogy az itthoni viszonyok miatt külföldön fogja folytatni egyetemi tanulmányait? Hozzá kell tennem, a tágabb családi körben többen vannak olyanok, akik nem mondhatnak véleményt, mert féltik állásukat.

Polgármesteri tevékenységem alatt nem vállaltam politikai szerepet, jelentős fordulat volt életemben, amikor férjem meghalt. Ő ezt a fajta rendszert, amit a Fidesz teremtett, egész életében elfogadhatatlannak tartotta. Azt mondta, ne induljak már polgármesternek, azon dolgozzak, hogy a Fidesz rendszerét lebontsam.  A temetése után kapcsolatba léptem a Tisza borsodi szervezetével, rendezvényekre, tüntetésekre jártam.  A megyei szervezet vezetői segítettek Kazincbarcikán és környékén Tisza szigetet létrehozni.

Úgy gondoltam, hogy korábbi kapcsolataim révén Kazincbarcikán kezdem a szervező munkát. Két húgommal itt jártunk a Ságvári gimnáziumba , büszkék vagyunk erre a mai napig. Pedagógusként, iskolaigazgatóként  sok itteni tanárral  volt és van kapcsolatom. Polgármesterként különböző, szervezetek tagjaként is széles körű kapcsolatrendszer alakult ki. A mindennapi szervező munkám tapasztalatai azt igazolták vissza, hogy helyesen döntöttem. Ma 26 tagunk van, közel ennyi a  jelentkező is. Mi első körben 50 főig bővülhetünk, tehát jól állunk a szervező munkával. Úgy tűnik, lassan hozzáfoghatunk egy újabb Sziget szervezéséhez.

Mielőtt tovább mennénk, miért Szigeteknek nevezi a létrejövő közösségeket?
.A Tisza az párt, a támogató közösségeket nevezzük Szigeteknek. Ezek önkéntes szerveződések, nem bejegyzett civil szervezetek, de a Tisza támogatói, s nem tagjai a pártnak sem.
Vannak moderátoraink,  kapcsolattartóink, van, aki a karitatív munkáért felel. Ők segítik a Szigetek munkáját.
Voltak képzések is, Szigetenként 2-3 fő vett részt. Ki kell emelni a kommunikációt. Ebben szerepet kapott az, hogyan kell az emberekkel beszélni, milyen elvárható szabályok vannak. Ránk igaz, ha megdobnak kővel,  kenyérrel dobjuk vissza. Tilos mások bántása, sértegetése, empátiával fordulunk embertársaink felé.
Mi vállaljuk működésünk minden költségét. Mi adjuk össze a pénzt a kitelepülésekre, szórólapokra, stb.

Úgy hallottam, hogy március 15-én a fővárosba utaznak a Tisza rendezvényére, s azt is mindenki saját maga fizeti.
-Így van, két autóbuszt foglaltunk le, mindkettő megtelt. Vannak közöttünk olyanok is, akik vonattal fognak jönni. A költségeket mindenki maga fizeti, ehhez mi semmiféle támogatást nem kapunk. Az, hogy az embereket érdekli a változás, jelzi, hogy 2 busz úgy telt meg, hogy -mint már említettem- mindenkinek fizetnie kellett az utazásért.

Milyen a fogadtatás az emberek részéről?
-Pozitív. Folyamatosan jönnek az emberek, van, aki kérte felvételét a Szigetbe, van, aki felajánlásokat tett. Volt, aki fénymásolópapírt, volt, aki fénymásolási lehetőséget  ajánlott fel,  de sokan inkább kérdeztek: miben segíthetnek?
Ez persze érdekes, mert nagyon sokan hozzátették, kérik, személyük ne tudódjon ki, nem szeretnék állásukat elveszíteni. Érdekes dolog, amikor rendezvényen is velünk vannak, de kérik, hogy a fotókon ne szerepeljenek.
Az önkéntesek között rengeteg segítőnk van, akik szórólapot hordanak ki, karitatív munkában vesznek részt, kitelepüléseinket segítik. stb.
Sokkal többen vannak mellettünk titokban, mint, akik felvállalják azt, hogy a mi támogatóink.

Általában a politikai szerveződéseket sokféle veszély fenyegeti. Ezek egyike pl. a beszivárgás. Hogyan tudják kiszűrni azokat, akik kvázi beépülési szándékkal közelednek önök felé?
-Ez valóban nehéz feladat, de ketté kell választani az érdeklődőket. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik támogattak egy politikai közösséget, rá szavaztak, mert hittek bennük, de csalódtak, vagy szakértőként dolgoztak, szakmai munkát végeztek, de nem voltak párttagok, képviselők.  A másik csoportba azok tartoznak,  akik politikailag elkötelezett vezető szerepet töltöttek be valamelyik párt regnálása idején. Képviselő, politikus, kormánypárti vagy ellenzéki  párt tagjai, stb.  Ez utóbbiak nem léphetnek be a Tisza pártba.
Tudjuk, e veszély komoly, de abban bízunk, sikerül ezeket is megoldani.

Köszönöm a beszélgetést!