Polgármesterek véleménye a településeket érintő adóelvonásokról

Több cikkünkben tettük közzé, hogy mekkora összegű szolidaritási hozzájárulást kell fizetni egyes településeknek. Régiónk településeinek adójáról szóló cikkünket itt olvashatja, Az 1 milliárd forintnál több adót fizető települések listáját pedig itt közöltük.

A települések polgármestereit kérdeztük arról, mit jelentenek a település életében, s hogyan ítélik meg az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási és gépjárműadó szükségességét. Volt ahol rákérdeztünk a Versenyképes Járások Programra is.

Mit az várható volt, a megkeresett polgármesterek zöme nem válaszolt. Ezt mi tudomásul vesszük, de sajnáljuk, mert szerkesztőségünket ez elsődlegesen szakmai szempontok miatt érdekelte volna, s ennek megfelelően tájékoztattuk volna az olvasókat.

Akik válaszoltak, azok válaszait változtatás nélkül közöljük.

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
“A napokban tárgyalja Kazincbarcika Város Önkormányzata a település 2025. évi költségvetését. Egyértelműen látszódik, hogy Magyarország Kormánya az országos költségvetésből az önkormányzati feladat-ellátásokra egyre kevesebb forrást biztosít, egyre több pénzt vesz el. Célunk, hogy a kötelező feladatok maradéktalanul ellátásra kerüljenek, városunk működőképességét megőrizzük, valamint a nem kötelező feladatokra (bentlakásos idősellátás, szociális ellátások stb) tudjunk fedezetet biztosítani. Azzal, hogy központilag tovább sarcolják az önkormányzatokat, ezt a munkát tovább nehezítik. A szolidaritási hozzájárulás átláthatatlansága, a gépjármű adó elvételének igazságtalansága nyilván ezt a feszültséget tovább fokozza. Az meg csak hab a tortán, hogy a “versenyképes járások program” elindítása már a jövő évi választási felkészülés fideszes része, hiszen ezzel csak a vidéki szalagvágásokat készítik elő. Jelenleg az egész egy nagy hablaty, amiről semmit nem lehet tudni, szakmailag, pénzügyileg, csak a hadoválás megy még jelen pillanatban. Ezek a pénzelvételek a hétköznapi emberek számára megfoghatatlanok, részünkről nehezen vagy egyáltalán nem elmagyarázhatók. “

File Tamás, Sajószentpéter polgármestere

“A tárgyi vélemény megkérésre nem kívánok választ adni.”

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere
“Ózd városa a szükségesnél eddig is alulfinanszírozottabb volt. Bevételeink javában a városi lét fenntartásához szükséges működtetés alapvető körére elegendők. A bevételeink sorozatos elvonása azonban ezen a helyzeten csak nehezít.

A szolidaritási adóban újdonság számunkra nincs, évről évre eddig is meg kellett fizetni, az idei költségvetésben is számoltunk vele.

A gépjármű adó nagyobb részét még korábban elvonták, a bevétel 40%-ával rendelkeztünk a Covid járvány idejéig, amikor a járvány kiadásaira hivatkozva ideiglenesen elvonták egy központi alapba, ezt aztán állandósították. Ez a körülbelül 40 millió Ft-os tétel is jelentősen hiányzik a büdzséből.

A Versenyképes Járások Program részleteiről ezidáig sok mindent nem tudni, de hogy pl a mi esetünkben 17 település a mai árak mellett mit tud kezdeni 250 millió Ft-tal, úgy hogy többen közülük működési problémákkal küzdenek, az még nem világos. Legtöbbször összehangolt tervezésről beszélnek, de nehéz lesz véleményem szerint összehangoltan elkölteni, amikor mindennapi problémákat és működési hiányosságokat szükséges több településen is befoltozni belőle.”

Czakó Tivadar, Tardona polgármestere
T
ardona polgármesterének elmondása szerint nekik nincs gondjuk az adónemmel. Problémát náluk az okoz, hogy nekik a náluk bejelentett cég céges bevallásban szereplő adatai után kell adózni, de azt az adómennyiséget soha nem kapják meg, mert a cég az adót a telephelyeik között megosztja.
Próbáltak minden fórumon eljárni, hogy ilyen esetekben a befizetett adót vegyék alapul, és ne a bevallást, de még nem sikerült érdemben előbbre lépni.