
A KSH közzétette a legfrissebb demográfiai adatokat, 2024. decemberéről és 2024. évről. Drámaian csökkent a születések száma, s 50 000 fővel lettünk kevesebben 2024. december 31-éig. A statisztika egy dologról nem tud információt adni. Valóban oda születtek-e gyerekek, azokba a családokba, ahol konszolidáltan élnek, a gyermek ellátása, nevelése, gondozása megfelelően biztosított?
S persze kérdés, hogy összességében miért születik egyre kevesebb gyerek. Hamarosan szemezgetünk egy nemzeti kutatásból, amely meglepő okokra irányítja rá a figyelmet.
2024. DECEMBERI SZÜLETÉSI ADATOK
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született és 11 773 ember halt meg. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent.
2024 decemberében 6339 gyermek született, ami 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében.
1949 óta 2024-ben született a legkevesebb gyerek
2024-ben 77 500 gyermek jött világra, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. 1949-ben kezdték vezetni a statisztikát, azóta ez volt a valaha mért legalacsonyabb születésszám.
CSÖKKENT A LAKÓNÉPESSÉG, AZAZ NŐTT A TERMÉSZETES FOGYÁS
2024-ben 127 500-an haltak meg, 0,5 százalékkal, 676-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Miután lényegesen kevesebb gyerek született, így a lakónépesség csökkent. A születések és halálozások közötti különbség, azaz a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16 %-kal több, mint 223-ban.
25 %-KAL CSÖKKENT A HÁZASSÁGKÖTÉSEK SZÁMA
1999 pár kötött házasságot, ami 25 %-kal, 677-tel kevesebb, mint 2023-ban.
Borítókép: Világgazdaság