A legtöbben a volt Miskolci Gyermekváros igazgatójaként és idősügyi szakemberként ismerik Dr. Dobos László gyógypedagógust, jogászt. Ez életének csupán rövid jellemzése, hiszen számtalan kezdeményezés részese volt, olyanoké, melyek működése kiemelkedő hatással volt és van az érintett közösségekre, szakmára.
Sokan „boldog ember”-ként is emlegetik őt. Nemcsak azért, mert több évtizedes pályáján számtalan szakmai siker, öröm és küzdelem részese volt gyógytornászként, gyógypedagógusként, közigazgatási szakemberként, a Miskolci Gyermekváros igazgatójaként, jelenleg pedig felnőttoktatási szakemberként, hanem azért is, mert munkája mellett mindig örömet lelt családjában felesége, gyermekei, unokái révén.
Dr. Dobos László a középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte el, ezt követően az orvosi egyetemre jelentkezett, de értelmiségi származása miatt nem vették fel. Az 1957-es gyermekbénulás járvány idején nagybátyja szólt, hogy a megyei kórházban érettségizett fiatalokat keresnek betegtologatónak. Ezután lett később gyógytornász. Aztán már munka mellett az egyetemen elvégezte a gyógypedagógiát és a jogot. 1957-től 1963-ig gyógytornász, gyógymasszőr, majd 1963 augusztusától képesítés nélküli gyógypedagógiai tanár, 1968-tól 1973-ig Miskolc MJ Város Művelődésügyi osztály gyermekvédelmi és gyógypedagógiai főelőadója, közben 1970-től- építés alatt is -2000-ig a Miskolci Gyermekváros igazgatója.
1993 óta tanít, mint külső óraadó, a Miskolci Egyetemen, a mai napig van itt feladata. Hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön a Miskolci Gyermekváros. A tervezés, építés, megalapítás koordináló feladatain túl, tevékeny részese volt a Gyermekváros szakmai koncepciója kialakításának, majd folyamatos korszerűsítésének, megújításának. Ellátott városi, megyei, országos szaktanácsadói feladatokat, részt vett a szociális, köznevelési, gyermekvédelmi törvények előkészítésében, több szociális intézmény és alapítvány létrehozásában. Kimagasló szakmai munkájának és elhivatottságának eredményeként Országos Módszertani Központtá vált az általa irányított intézmény az 1980-as években. Nemzetközi tanulmányutak tapasztalatai által gazdasági szempontok szerint is meg tanulta menedzselni, folyamatosan megújítani, korszerűsíteni az intézményt, amelyet 3 évtizeden át vezetett.
Egyetemi munkája kapcsán, külföldön találkozott az élethosszig tartó tanulás (LLL) fogalmával. Ezt követően az országban az elsők között hozta létre csapatával a Szépkorú akadémiákat és a Harmadik Kor Egyetemét.
Dr. Dobos László több évtizedes munkásságával és elhivatottságával Miskolc Megyei Jogú város tudományos életében is tevékenyen részt vett. Jelentősen hozzájárult a különböző szakterületek szakember ellátásának fejlesztéséhez is. 1991-ben nagy erővel kapcsolódott be a miskolci drogambulancia létrehozását célzó alapítvány munkájába. A Miskolci Egyetem rektora 2000-ben felkérte az észak – magyarországi kihelyezett gyógypedagógus képzés megszervezésére és megvalósítására. E mellett az Egyetem Továbbképzési Központjában bekapcsolódott a felnőttképzés szervezésébe, a „speciális tanárképzés miskolci kialakításába”, annak mindennapi gyakorlatába.
Dr. Dobos László kezdeményezésével, tudományos és szakmai barátainak együttműködésével 2017-ben elindították az MTA – MAB (Miskolci Akadémiai Bizottság) Társadalom-és Humántudományi Gerontológiai Munkabizottságát, melynek titkárává választották. Ezt a feladatát ma is végzi.
A Professzorok az Európai Magyarságért Egyesületnek /PEME/ elnökségi tagságára 2022-ben kérték fel. 2023 évtől a PEME Kelet – magyarországi Tagozat elnökségének elnöki feladatát is ellátja.
A szakmai – tudományos területeken, konferenciákon rendszeresen előadásokat tart, tudományos cikkeket ír, szakmai-tudományos konferenciákat szervez.
Az utóbbi 20 – 25 évben szerteágazó tevékenységével az időskorú embereket szolgálta. Az általa szervezett egészségügyi és szociális programok, a város és a megye lakói érdemeit, tudását bővítették. Az „élethosszig tartó tanulás” /LLL/, és az „értő segítség”, az egészség tudatosságra nevelés egész szakmai és tudományos életét végig kísérte.
Munkásságát számtalan kitüntetéssel ismerték el. Talán számára a legkedvesebb esemény az volt, amikor a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Bárczi Emlékérmét, a szakma legmagasabb szintű kitüntetését kapta meg, mint a Miskolci Gyermekváros nyugalmazott igazgatója, Miskolc díszpolgára.
Laci bácsi, hiszen sokan így nevezik őt, számtalan előadást tartott Kazincbarcikán is.
Kazincbarcika Polgármesteri Hivatala támogatásával, az Idővár Nyugdíjas Klub vezetőjének és tagjainak együttműködésével 2016. szeptember elején útjára indították a Kolor Senior Szabadegyetemet, melynek igen sok és aktív hallgatója volt az elmúlt években.
Érthető és közvetlen előadásmódja, humora, szuggesztivitása minden alkalommal lenyűgözte a hallgatóságot. A kazincbarcikai „kerekasztal beszélgetés” utolsó előadása előtt beszélgettünk vele.
Mielőtt kérdéseinket feltettem volna, jelezte, hogy az idősek ügyeinek fontosságát néhány adattal szeretné érzékeltetni.
Az aktívkorúak és idősek aránya: KSH (2023)
– Az idősek aránya 1990-től lassan, de egyenletesen emelkedik.
– A 2030-as évekig stagnál, második felétől folytatódik az emelkedés, egészen 2050 – 2070-ig.
– Az időskorúak aránya 1990 évi 20 %-ról 2021-ig 30 %-ra nőtt.
– 2021 évben 1000 aktív (15-től 64 évesre) 312 fő 65 éven felüli jutott.
– 2070-ben 1000 aktív (15-től-64 évesre) várhatóan 612 fő 65 éven felüli jut.
Ezek oka, hogy egyre többen érik el az idős kort, illetve koruk felfelé meghosszabbodik, s arányában kevesebben születnek.
Ezekkel az adatokkal Magyarország az unió középmezőnyében van!
Az időskorúak középaránya az unió 27 tagállamban 45-63 % között van.
2011 az Idősek Nemzetközi Éve volt, az akkor meghatározott stratégiák: „élethosszig tartó fejlődés, generációk közötti kapcsolatok erősítése, életpálya meghosszabbítása, uniós országok rendszeres tapasztalatcseréje, nemzeti cselekvési tervek készítése, aktivitás, tevékénységek, kreativitás, alkotás értékteremtő munka kerülnek előtérbe.”
– 2025-re az európai népek 32-35 % – a időskorú lesz., a mennyiségi – minőségi változások újabb kihívásokat jelentenek.
– Fontos feladatunk: nyugdíjazás utáni aktivitás, egészségmegtartó (szűrések) programokban való részvétel, az öregedés gazdasági következményeinek kezelése, megfelelő- értékálló nyugdíjrendszer, magas szintű egészségügyi ellátás, életen át tartó tanulásban (LLL) való részvétel./Pl. Comenius utalványok az időskori szervezett tanulás támogatására!/
– Fontos az időskorú népesség iskolai végzettségének folyamatos figyelemmel kísérése: differenciált szükségletek, igények szerint.
A mai idősek 65-től 90 éves korig átélték a társadalmi változásokat, mely az időskori ellátásukra is kihat.
Előtérbe kerül a közösségi élet – szabadidő – kirándulás – túrák – utazás – nyaralás, alkotás, kreativitás, értékteremtő munka a „rendszeres közösségi terek” kialakítása és fenntartása.
Ennek következményeként a mai időskorúaknak más és más a szükséglete, jogos igénye. Szükséges a mai feltételek és lehetőségek felülvizsgálata, új helyzethez igazítása – együttműködve az időskorúak országos és helyi képviseleteivel!
– Ön sokat foglalkozik az időskorúak élethelyzetével. Megítélése szerint mennyire aktívak és tartalmasak a magyar időskorúak élete európai viszonylatban? Van-e olyan, s ha igen, amit központilag kellene megváltoztatni, s mi az, amit az egyének szintjén annak érdekében, hogy teljesebbé váljon életük?
–A probléma megértéséhez néhány adat ismerete fontos. Nőtt az időskorúakon belül a magasabb végzettségűek aránya, s nőtt az átlagéletkor 60-70 (3. kor) évekről a 80-90 évekre (4. kor). Nőtt az egészségben, tevékenykedésben, aktivitásban résztvevők aránya.
A változásokkal új szükségletek, új jogos – értékteremtő – igények jelentek meg, melyek kielégítésére állami és helyi feltételeket szükséges biztosítani.
-Differenciáltabb – nem szociális jellegű- egészségügyi ellátásra lenne szükségük, kiemelt figyelemmel a prevencióra.
–Változatos az aktivitás, tevékenységek iránti igény, melyet segíteni kell. Gondoljunk csak a végzettségekre, életszakaszra, munkahelyekre. Megnyílt számukra is Európa, és a világ.
–Nőtt az önkéntes alapú tanulás igénye, ide tartozik a felnőttképzés, ezzel a második esély biztosítása. Felszínre kerül a „Nyugdíjas Szociális Szövetkezetek” létjogosultsága.
–Változtak az aktivitási formák. Kézművesség, kertészkedés, sport, kirándulás túrák, utazás, tanulás, művészetek különböző ágazatai, generációk konkrét együttműködése / Pl. „tudástranszfer”: számítástechnika, mesterséges intelligencia, idegen nyelvek, praktikus ismeretek / stb.
Ezért a megváltozott viszonyokhoz kell, kellene igazítani a célzott segítséget, támogatási formákat, személyi és tárgyi, dologi feltételeket.
– Ön hogyan ítéli meg a hazai lakosság morális állapotát?
– Ehhez fontosnak tartom a fogalom magyarázatát, azt hogy mitől függ a moralitás. A közösség igazságérzete megosztott, sokrétű, sok mindentől függ.
Tisztességes emberek, akik a jót és a rosszat meg tudják különböztetni, alkotják a közösségeket, ahol az erkölcsre és erkölcsi értékekre vonatkozó elvárások, a viselkedés, a cselekedet jellemző.
A morális szó jelenti az erkölcsi alapot, hogy mi a helyes és helytelen erkölcs.
Ennek megfelelően az adott társadalom kialakítja írott és íratlan szabályait, ami valamilyen formában megjelenik: pl. Biblia, jog, társadalmi szabályok, elvárások, stb.
Néhányat kiemelnék a teljesség igénye nélkül:
– a munka, mint esély a jobb életre,
– a szorgalom,
– az elődök által megfogalmazott etikai értékek,
– mértéktartás a mértéktelenséggel szemben,
– a család, mint kiemelt érték,
– a szülő tisztelete,
– az idősek tisztelete,
– felebaráti szeretet, együttélés szabályai.
Mindenki el tudja helyezni, hogy a fentiek alapján hol tart társadalmunk morális állapota- helyileg és országosan.
– Hosszú évek óta azt halljuk, hogy tudásalapú társadalomra van szükség. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ebből egyre szélesebb réteg kimarad. Mi az ön véleménye erről?
– Igen, szerintem is egyre többen maradnak ki a „tanulás világából”! Volt korábban tudásalapú társadalom, de ma munkaalapú társadalom került előtérbe. Pedig szerintem ezek elválaszthatatlanok.
Amennyiben sorrendet kell meghatároznom: első a tanulás – a tudás, amit követ a szakma megszerzése, annak birtokában pedig a munka differenciált lehetőségei. Itt életmentő lehet a nagyobb hozzáadott érték az idősek esetében is – differenciáltan az „értékteremtő munka”. A tanulásban fontos a korai fejlesztés, a differenciált iskolahálózat, amit a szükségleteknek megfelelően lehet igénybe venni.
Sok olyan terület van, amit a sikeres tanulás érdekében alkalmazni kell. Differenciáltabb diagnosztizálások, korai fejlesztő intézmények, alternatív iskolák. Az átjárhatóság biztosítása fontos. Öröm – és sikerorientált iskolák, digitális oktatás szükséges. Fontos feladat a város és vidék különbségének feloldása, egyre speciálisabb középszintű és felsőfokú képzési struktúra kialakítása.
– Digitális világot építünk, de a képzés mintha elmaradt volna. Miként érinti ez az időskorúakat? Min kellene változtatni, hogy számukra is érthető, alkalmazható legyen?
– Az időskorúak a XXI. században differenciált összetételben jelentek meg. Pl. nők – férfiak aránya, egészségügyi állapot, iskolai végzettség, érdeklődési kör, stb.
A digitális technikák a XXI. század kezdetén érték el az idősödő és idős korosztályt. Ezért is nőtt a különbség, az információ elérése terén a lemaradás.A fiatalok előnyben vannak tudásszinten. Eltérőek az egyéni – családi feltételek, és az egyéb feltételek is, pl. a gazdasági, a települési (város-falu), a kulturális, stb.
A Covid – időszakban megtörtént az „időskori bezáródás”, megjelent az egyedüllét, a magány, erősödött a demencia, mellyel többet és differenciáltabban kellene foglalkoznunk!
Feladatunk lenne, hogy Budapesten és a nagyobb városokban (pl. Miskolcon, Kazincbarcikán, stb.) az iskolákkal együttműködve, középfokú tanfolyamokat indítsunk. Tableteket biztosítsunk pályázat útján az igénylő és rászoruló idősek számára.
Ezekhez állami – egyházi – civil társadalmi összefogással tartalmi, személyi, intézkedési terveket készítsünk egy előzetes szükséglet, igényfelmérés alapján, melyek segítségével megkezdődhet egy tervszerű és átfogó – differenciált – képzés a nemzedékek együttműködésével.
– Ön sok helyen tart előadást érthető nyelvezettel, humorosan. Honnan van erre energiája? Milyen a Kazincbarcikai csoport érdeklődése?
– Falun nőttem fel. Háborús gyerek voltam (1938-ban születtem). Mint kisgyermek mindent megtanultam édesanyám háztartásában, az Ő „praktikus intelligenciáján” nőttem fel, mivel édesapám katona volt, és csak 1947-ben jött haza a fogságból. Anyai nagymamám rengeteget mesélt fejből, a nagynénik mesekönyvekből tették ugyanezt. Én meg voltam a „kis mindenes”!
Szerettem iskolába járni, végig jó, és szorgalmas tanuló voltam. Ahogy az én „kis falumban” mondták: „pap lesz ebből a fiúból, akárki meglátja”. Az nem lettem, de a Debreceni Református Kollégium – Gimnázium jeles tanulója és a nagy könyvtár látogatója – az igen.
Megtanultam tanulni, megtanultam, hogy a tudást nem lehet elvenni az embertől, és az érték, hanem is mindig tisztelik és becsülik. Jeles érettségivel és „jól megfelelt” egyetemi felvételivel, érettségit követően, hatszori jelentkezés után, vettek fel egyetemre. Közben munkát vállaltam, megnősültem, két leánygyermek édesapja lettem. Továbbtanulás iránti vágyamat akkor sem, és mai napig sem adtam és adom fel. „Egy életen át szeretnék tanulni”.
Egyetemi éveim alatt is sokat és rendszeresen tanultam, mind az egyetemeken, mind a munkahelyeimen, és az életben is. Röviden: ”Nem az iskolának, hanem az életnek” akartam és akarok tanulni és tanítani. Szerettem tanulni, élveztem a tudás örömét, a világban való értelmes eligazodás elméleti és gyakorlati kincseit.
19 éves koromtól, 1957. augusztus 26-tól dolgozom, csak „papíron” vagyok már nyugdíjas. Szakmai munkám, különböző szakterületek civil és társadalmi tevékenységeim, az ott betöltött funkcióim még ma is munkát adnak. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének alelnöke, a Pszichopedagógiai szakosztály elnöke, a Nevelőotthonok Nevelőinek Nemzetközi Egyesületének alelnöke, a Gyermekvárosok munkaközösségének vezetője, valamint több szakértői terület és szakmai munkaközösség vezetője voltam az elmúlt évtizedekben. Mindezek a hazai és nemzetközi lehetőségek lehetővé tették számomra, hogy mind országon belül, mind külföldi országokban tapasztalatcsere látogatásokon, nemzetközi konferenciákon, szekciókban részt vehettem kb. 65 országban. Ezen lehetőségeimen belül az első időkben, az 1970-es évek végén és a 80-as években a gyermekvédelmet és a gyógypedagógiát tanulmányozhattam, majd a felnőttképzést, az életen át tartó tanulást és végül az 1990-es és 2000 -es években az aktív időskor elméleti és gyakorlati kérdéseit kutathattam.
Gyermekoromtól bennem van a kíváncsiság, az ok – okozati összefüggések elméleti és gyakorlati kérdései, az érték és értéktelen megkülönböztetése, a tisztesség, a becsület és másokért való felelősség, és tenni akarás. Igyekeztem, mint ahogy Mátyás király céh legényei a külföldi útjaikon „kis tarisznyáikba” gyűjtötték az értékes gondolatokat, hasznos gyakorlati tapasztalatokat, módszereket, eszközöket, jó és eredményes gyakorlatokat begyűjteni, haza hozni és tovább adni – ezt a gyakorlatot követni.
Mindezek alapján a feltett kérdésre összefoglalva a válaszom: úgy gondoltam, gondolom, és ameddig tudom, teszem, és tovább adom azt a tudást, amit én tanultam a hazai és külföldi tapasztalataim alapján. Azokat kötelességem és emberi feladatom átadni mindazoknak a honfitársaimnak, akik egy-egy téma iránt érdeklődnek. Jelenleg az idősödő és időskorú társaimnak, az egyetemi oktatói munkámban a jövő szakembereinek, tanárjelölteknek. Megerősítve alapgondolatom: „tanulva tanítok”, még tudok, és van rá igény, és szükség. Szeretem az embereket, szeretem a munkámat, szeretek közösségben élni, szeretek gondolatokat cserélni, szeretem a jó humort, az oldott légkört, ezért is van rá energiám, és ezért nem fáradok el, még mindig a megszerzett tudásom továbbadásában.
A Kazincbarcikai idős ellátás, az idősekkel való foglalkozás tapasztalataim szerint igen jó kezekben van. Az általam ismert nyugdíjas szervezetek vezetése, és tagjai példa értékűen aktív programokat, és közösségi tevékenységeket szerveznek. Kiemelném alkotó munkájukat, kreativitásukat, sokszínű változatos programjaikat. A jelenlegi „kerekasztal beszélgetés” szervezője és összetartója Zólyomi Sándorné Ica, aki az Egressy Béni Könyvtár igazgató asszonyával igen aktív munkát végzett a csoport kialakításában. A 20-25 főre tervezett csoport végül 35-40 főre duzzadt. A csoport tagjaira jellemző a téma iránti érdeklődés, az adott téma tartalmába való bekapcsolódás, önálló véleményekkel, javaslatokkal, ötletekkel mind szóban, mind írásban. Megítélésem szerint ennek oka a jelenlegi idősödő, és időskorú emberek életkori, és magasabb iskolázottsági összetétele.
A “Sétálós Barátok” 
Dr. Dobos László 
A záró foglalkozás csoportja
Tapasztalatom, hogy a csoport tagjai sajátos szükségletük és igényük alapján igyekeznek tenni a jövőjük kialakításának érdekében. Egyre inkább megtanulják és alkalmazzák, hogy a kialakított véleményeiket elmondják, és igényt is tartanak azok közös megvalósítására. Fontos megemlítenem, hogy a csoport tagjai igénylik az új hazai és nemzetközi időskorúakat érintő kérdések megismerését, értelmezését, azok lehetséges itthoni átvételét. Fogékonyak továbbá az új tartalmak, módszerek, eszközök megismerésére, saját területeiken való megvalósulására.
Összegezve a csoport munkájának értékelését úgy tudnám összefoglalni, hogy tagjai aktívak, érdeklődők a választott témák iránt, hiszen mindent elmond az, hogy szinte egyhangúan javasolták, hogy összejöveteleinket, beszélgetéseinket néhány hónap utáni folytassuk, mivel van még sok olyan téma, amivel érdemes foglalkoznunk.
A kazincbarcikai „Sétáló Barátok „vezetője és közössége által kezdeményezett „kerekasztal beszélgetés”/ 15 megadott alap kérdéskör alapján/ több nyugdíjas klub érdeklődését is felkeltette. 2025 februárban Múcsonyban, és Sajókazán, márciusban pedig Kurityánban is folytatjuk az ottani helyi szervezetek és Nyugdíjas Klubok szervezésében a „kerekasztal beszélgetéseket” a kiválasztott témákban!
Alapgondolatunk továbbra is a hazai és nemzetközi jó és eredményes tapasztalatok alapján elősegíteni hazánkban is „Az aktív, tevékeny, minőségi, méltóságteljes, egészségben minél tovább megélt időskort” – annak feltételeit kialakítani, fokozatosan megvalósítani!
„Az időskornak van jövője!”- Prof Dr Czeizel Endrét idézve.
Köszönöm a beszélgetést!