A Kazincbarcikai Hadigondozottak Egyesülete a doni katasztrófa áldozatira emlékezett

A Kazincbarcikai Hadigondozottak Egyesülete a Hotel Lukácsban tartotta megemlékezését a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájáról. A meghívottak és az egyesület tagjai a 82 évvel ezelőtti tragikus eseményre, az ott elesett magyar katonákra emlékeztek.

Az eseményen részt vett, Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Ipacs József a HONSZ országos elnöke, nyugállományú ezredes, Tóth Tamás főhadnagy, történész, valamint Kardos Mihály, a szervezet korábbi elnöke és Dienes Mária az egyesület elnöke.

A felhívójelet Haszon Gyula adta elő trombitán, majd a Himnuszt követően
kezdődött a megemlékezés.

Az egyesület elnökének, Dienes Máriának a nevében Klementné Bíró Anikó köszöntötte a vendégeket, aki Dienes Mária gondolataival nyitotta meg az ünnepséget.

„Idén is, mint minden évben kegyelettel és tisztelettel adózunk a II. világháborúban elesett hősi magyar katonák emléke előtt. Január 12-én a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájára emlékezünk. Ezeknek a napoknak a története a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezete közé tartoznak. A doni áttörésnél elesettek nagy száma az egyik legnagyobb veszteségek közé tartozik a magyar hadtörténelemben. Azóta 82 év telt el. S nekünk nem maradt más feladat, hogy emlékezzünk, s hogy ne felejtsünk!
Tisztelet a hősöknek!”

A köszöntőt követően egyperces néma felállással adóztak a Donnál meghalt katonák emlékének, majd az Irinyi János Református Oktatási Központ diákjainak megható műsora következett. A műsort követően Dienes Mára, az egyesület elnöke oklevéllel és ajándékkal köszönte meg a felkészítő tanárok munkáját, a diákok szereplését.

Ezt követően Demeter Zoltán és Tóth Tamás gondolatait hallhatták a jelen lévők.
Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében a magyar történelemben szerepet játszó folyók ellentétes szerepét kötötte össze a doni eseményekkel. Mint mondta, a magyar emberek számára a   Tisza és a Duna az életet jelenti. Sajnos a Don a magyarok számára a halál folyója lett, ahol a magyar hadsereg tagjainak zöme életét vesztette. A Don folyó összekapcsolódik a magyar hadsereg legnagyobb pusztulásával.

A 82 évvel ezelőtti eseményekről Tóth Tamás történész szólt, aki két katona történetén keresztül mutatta be a Don folyónál történt eseményeket, az oda vezényelt magyar katonák szenvedéseit, halálát.

Ezt követően Dienes Mária elnök és Ipacs József, a HONSZ elnöke, nyugállományú ezredes emléklapot adott át Majercsik Elemérné részére abból az alkalomból, hogy 5 éve tagja az egyesületnek.

Az egyesület tagjai sorába kérte felvételét Baumgartner Zsolt, akinek tagkönyvét Ipacs József adta át.

A megemlékezés a Szózat hangjaival és a Szilencióval ért véget.

Beszámoló: Dienes Mária, a HONSZ Kazincbarcikai Szervezetének elnöke

Fotók: Kaló Attila

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.