Győzike, s a többi semmire való celeb történetei helyett mi egy Kazincbarcikán élő fiatalember versét adjuk közre. A bányászok emlékére írt versének néhány sora fogja díszíteni a dorogi bányászati múzeum bejáratát.
Úgy gondoljuk, az egy komoly elismerés Attila munkásságának.
Dankó Attila
Álom a küszöbön
Néha azt várom bekopogjanak
Nézem az ajtót rendületlen
Olykor egy ismerős arcra várva
Mégis hívogat az ismeretlen
Szemfüles leszek ha hallgatom
A küszöböt kaparássza
Besüt az éj az ablakon
A Hold a csendet dalolássza
A sarokban éji vadak gyülekeznek
Néha bedobja fényét az utcalámpa
A plafonon halvány árny suhan
mintha lelkembe belelátna
Nincs hideg a kis szobámban
Folyton sokszor reszketve fázom
Az eső sem esik be az ablakon
S én mégis néha teljesen elázom
A pirkadattal illannak el
A sötét lidércek szürke árnyak
S a vérszívó éji vadak
Kik ernyedt húsomból tépni vágynak
S az álmok csak jönnek mennek
A küszöbön kívül csak egy marad
Ott kint pihen az ajtóm előtt
Mint cipőről lehulló sárdarab
Borítókép: llusztráció