A Perseidák hétfő éjjel éri el maximumát.
Ahogy már megszokhattuk, augusztus 12-én vagy 13-án láthatjuk a Perseidák meteorraj legtöbb hullócsillagát. Idén a maximum 12-én kora délutánra esik, tehát sötétedés után irány a szabad ég alá, hétfőről keddre virradóan láthatjuk a legtöbb hullócsillagot.
Egyelőre úgy néz ki, hogy az időjárás nem szól bele. Az északi tájak fölött lehet kevés felhő, de az országban mindenhol jó eséllyel hosszan figyelhetjük a hullócsillagokat.
A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. A raj sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek, a földfelszínt nem érik el. Megfigyelésükre legalkalmasabb az éjféltől hajnalig terjedő időszak, ilyenkor láthatók legnagyobb számban.
Szent Lőrinc és a csillaghullás
Valószínűnek tartják, hogy II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rábízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Róma város prefektusa a pápa elfogása után Lőrinctől követelte az egyház kincseinek átadását. Ő három napot kért, hogy összeszedhesse, de ezalatt az idő alatt mindent megtett, hogy szétossza azt a város szegényei között. A legenda szerint, amikor három nap után 258. augusztus 10-én megjelent a prefektus előtt, magával vitt egy bénát, egy vakot, egy beteget és egy koldust és úgy mutatta be őket, mint az egyház valódi kincseit. A prefektus dühében behozatott a konyháról egy sütőrácsot, alá izzó szenet rakatott és ráfektette Lőrincet.
Lőrinc könnyei a fájdalomtól, mint a csillagok patakzottak.
Kép forrása: időkép
Látogassa hírportálunk különböző rovatait!
www.hirozon.hu
Keresse facebook oldalunkat, ahol minden híranyagunk megjelenik:
https://www.facebook.com/hirozon.hu/