Kolorfesztivál – könyvbemutató a Mezeyben. Czifra János: Fészbukságaim 2.0 –

Pénteken mutatták be a Mezey István Művészeti Központban Czifra János legújabb könyvét. Lévai Rebeka, a Barcika Art munkatársa köszöntötte a megjelenteket, s méltatta Czifra János írói útját. Mint mondta:  „Ez Dr. Czifra János Pro Urbe Kazincbarcika díjas közíró hatodik kötetének bemutatója   a 11. Kolorfesztivál keretein belül.  Az egykor jogászként dolgozó dr. Czifra János még egyetemi évei alatt ismerkedett meg az írással, a helyi újságban is jelentek meg karcolatai, amelyek az első könyvének tartalmát adták. Azóta a kiadványt 5 további követte, e legutolsó pedig témáját tekintve arról szól, ami az embereket foglalkoztatja a mindennapokban, és amelyeket dr. Czifra János mintegy „internetes naplóként” jelentetett meg a közösségi médiában történelmi vagy akár politikai események kapcsán. Új műfajt teremtett azzal, hogy a Facebookon közzétett írásait immár második kötetbe rendezte csokorba és jelentette meg.”

Ezt követően Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere mondta el visszaemlékezéseit azokról a közös beszélgetésekről, melyek a közélet kérdéseit érintették, majd szólt a gondolatait könyvekben is megjelentető Czifra János közírói tevékenységéről.

A könyvet, melynek  címe  Fészbukságaim 2.0 , Molekné Kőrösi Beatrix, az  Egressy Béni Városi Könyvtár vezetője mutatta be, s ajánlotta a  közönségnek. Mielőtt idézett volna a megjelenő könyvből, a közíró- hiszen Czifra János így vall magáról- felelősségét, feladatát,  emeltre ki. Felhívta a figyelmet azokra a közös pontokra, mely a köz íróját és a köz könyvtárát jellemzik, összekapcsolják.
A könyv ajánlása során  a könyvből kiemelt gondolatokat összekapcsolta a mindennapok valóságával.

A könyvbemutatón Czifra János megköszönte mindazok segítségét, akik a könyv megjelenését  segítették. Kiemelte, amiről szólt a könyvtár vezetője is, hogy Kazincbarcika, s a város vezetői a helyi kultúra kiemelt mecénásai. Ez tette lehetővé a Fészbukságaim 2.0 megjelenését is.

Aki szembesülni akar a mai világgal, s a világháló „áldásaival”, azoknak bizonyára érdekes olvasmány lesz a Fészbukságaim 2.0

Czifra János engedélyével teszünk közzé néhány idézetet a könyvből.

Oly korban éltem én…
Oly korban éltem én,  amikor az ember szegényebben, de emberségesen élt…

Oly korban éltem én, amikor az értelmiségi valóban a fáklyát vitte, nem a bankkártyát szorongatta, kollégáit rugdosta.

Oly korban éltem én, amikor a hit, a hűség és meggyőződés nem pénz kérdése volt.

„Borsod a Sorsod”.
szokás mondani, s ebben van valami – bár inkább csak VOLT –  északi büszkeség. Talán így volt rég, mostanában inkább bizony a kiúttalanság érzete lengi körbe az ország egyik legszebb táját.
Csak az a múlt, csak arról lehetne egyszer őszintébben  beszélni, nem központilag elfogadott klisékben. …

Egy korszak lezárása
Szomorú hírt kell bejelentenem, mert nálam a mai napon megszűnt a régóta fennálló munkás-paraszt szövetség, ugyanis a kertemből a mai napon rejtélyes körülmények között eltűnt a sarló! A csalánozók és egyéb kertbe nem illő gyomok örülnek a hírnek.
A  kalapács még megvan… Szögeket keresnek.

A galéria a képre, kattintva nyitható meg.

Látogassa hírportálunk különböző rovatait!
www.hirozon.hu
Keresse facebook oldalunkat, ahol minden híranyagunk megjelenik:
https://www.facebook.com/hirozon.hu/