Megrázott a hír, miszerint Tarnazsadányban éhen halt egy öt hónapos csecsemő. 3 kg-os volt a szerencsétlen gyermek, nem adtak neki enni.
Megrázott a hír, mert egy öt hónapos, kiszolgáltatott, ártatlan gyermek volt az áldozat. S hozzá kell tenni, naponta lehet hallani arról, hogy családban szexuális erőszak, fizikai és verbális erőszak, elhanyagolás áldozatai lesznek gyermekek. Nem egy és nem kettő, hanem tömegével fordulnak elő ilyen esetek.
S megrázó azt tudni, hogy-egy Újpesten készült vizsgálat szerint- egyre több tizenéves foglalkozik az öngyilkosság gondolatával. S egyre többen követnek el öngyilkosságot.
Ezekről esetleg híradás szintjén lehet értesülni, de nem követi a közösségi oldalakon olyan elementáris erejű kommentáradat és s felháborodás , mint az LMBTQ témát. Pedig ez utóbbiak nagyobbak és súlyosabbak. Sokkal súlyosabbak!
Ma az LMBTQ uralja a közgondolkodást. Nem arról van szó, hogy ennek tartalmában ne lenne igazság, de ma ennél sokkal súlyosabb dolgok veszélyeztetik a gyerekeket, a fiatalokat.
LMBTQ ellen harcolunk, miközben ömlik a tévéből az igénytelenség, a sz@r a fiatalokra. Olyan celebekkel töltik meg a műsorokat, akiknek nincs agya, aki celeb mivoltára hivatkozva magából kikelve őrjöng, ha 160 km/órával való száguldozás után megbüntetik a rendőrök. Akik a herevasalás, a drogos múlt, az alkoholizmus, a női nem ledegradálásának példáját sugallják a fiataloknak. S azt, hogy ostobaként is tudnak pénzt szerezni. Marhára sok pénzt.
S ekkor valóban nem érti az ember az LMBTQ szerepét, helyét az ifjúságvédelemben. Gondolom, a tarnazsadányi esetben is találnak majd olyan hivatalos személyt, aki mulasztott. Gyanítom azonban, hogy a háttérben sokkal inkább az a probléma, hogy ma erre a feladatra nincs elegendő számú képzett szakember, nincs elegendő pénzügyi forrás. S ma az iskolák is tehetetlenek, mert mindenre van idő, de a rendszer olyan, hogy a gyermekek ilyetén problémái kevésbé kerülnek látótérbe,
Mérhetetlenül szomorú vagyok a tarnazsadányi kisfiú halála miatt. De ma kit érdekel, hogy tizenéves lányoknak több gyermeke is van, állás, szakma, jövedelem nélkül. Kit érdekel, hogy lakhatatlan házakban élnek gyermekek, hogy alultápláltak, vagy az egyoldalú elégtelen táplálkozás veszélyezteti egészségüket? Kit érdekel, hogy kosz, bűz, alkoholista szülők veszik körül őket? Ki foglalkozik a nevelőotthonok problémáival, ahol sok esetben nem megszűnnek a gyermeket veszélyeztető okok, hanem felerősödnek? S ezt nem lehet csak az ott dolgozók nyakába varrni.
S bennem van némi ellenérzés az egész LMBTQ témával kapcsolatban. Egyrészt ez az egész néhány újságíró hazugságával indult, miszerint iskolák adják ehhez a felvilágosító terepet. Ez hazugság, felháborító hazugság, de a közvélemény jelentős része beleült ebbe a dologba. S megkérdezem, ezek az újságírók miért nem szólnak legalább ennyire vehemensen a fiatalságot érintő felsorolt gondokról? S a másként élők miért nem tartják azt meg magánügyüknek, miért játszanak felvonulósdit?
Meghalt egy 5 hónapos tarnazsadányi csecsemő. Az idén nem ő az első. Lesz végre átfogó gondolkodás a hazai ifjúságvédelemről, s lesz-e bátorság elsőként száműzni a médiából a szennyet? Pesszimista vagyok!!