Önkéntesek Hete Kazincbarcikán

Az ENSZ a 2001. évet nyilvánította az Önkéntesek Évének, így próbálván meg felhívni a figyelmet arra az emberi-társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági szempontból fontos tevékenységre, melyet az önkéntesek végeznek szerte a világon. Ehhez a kezdeményezéshez 2001-ben 123 ország mellett hazánk is csatlakozott, a civil szervezetek által szervezett országos rendezvénysorozattal.

2001-ben a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma csatlakozott az Önkéntesek Nemzetközi Éve rendezvénysorozat országos programjaihoz. Elindítottuk az Önkéntesek Hete programsorozatot, mely azóta évente megrendezésre kerül.
2001-ben Önkéntesek Hete programja Kazincbarcikán 14 szervezet összefogásával, 200 fő részvételével valósult meg. Legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesek által végzett tevékenységek társadalmi jelentőségére, népszerűsítse az önkéntességet és növelje annak elismertségét.
A rendezvénysorozattal célunk a szolidaritás, a tolerancia eszméjének és az önkéntes munka értékének, társadalmi hasznosságának kifejezése és az emberek figyelmének ráirányítása a civil szervezetek és az önkéntesek munkájára.

2023-ben programsorozatunkba 20 civil szervezet kapcsolódott be, 17 szervezőként a többiek aktív résztvevőként. A programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél jobban ráirányítsa az emberek figyelmét az önkéntes munka értékeire.
A több millió európai elhivatottságának ünneplése, akik szabadidejükben anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak például az iskolákban, kórházakban és sportklubokban, védik a környezetet, társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak, és segítik a más országokban élő embereket. Az ő munkájuk és a több ezer önkéntes szervezet munkája számtalan tekintetben jobbá teszi életünket.

„Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges. /Kölcsey Ferenc/
„ Jót cselekedni jó!”

Dienes Mária
Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma
elnöke

Sajtóközlemény