Újból közterületet fogadhatnak örökbe a gondos miskolciak

Az első, sikeres év után folytatódik Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának „Fogadj örökbe egy közterületet” nevű programja. Azok a miskolciak, akik szeretnének nagyobb szerepet vállalni egy számukra jelentős közterület gondozásában, idén is megtehetik ezt, és így hozzájárulhatnak egy élhetőbb Miskolc kialakításához.

A Fogadj örökbe egy közterületet elnevezésű programot 2022-ben indította el Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a közterületek hivatalos keretek között történő gondozására az arra nyitott állampolgároknak. Akkor 12 személy, csoport, közösség vagy szervezet döntött úgy, hogy ilyen formán teszi szebbé Miskolc egyik közterületét.

A program sikeres volt, a miskolciaknak tetszett a felelősségvállalás lehetősége, ezért Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy döntött, hogy 2023-ban is folytatja azt. Jelentkezni május 15-ig lehetséges. Online a következő űrlapon keresztül: https://forms.gle/ALVqfJtAa3U53Ay68, vagy a program felhívásának mellékleteként elérhető jelentkezési lap kitöltésével: https://www.miskolc.hu/fogadj-orokbe-egy-kozteruletet. A feltételek változatlanok, ezekről bővebb tájékoztatást a felhívást elolvasva találnak az érdeklődők.

A jelentkezéseket szakmailag Czifrusz Natália, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának főkertésze értékeli majd, ezt követően pedig személyes egyeztetések következnek, amelyek során a terveket és a megvalósítást beszélhetik át az örökbefogadók a szakemberrel. A folyamat következő lépéseként a jelentkezők tulajdonosi hozzájárulást kapnak az adott közterületre vonatkozóan az önkormányzattól, amely jogi felhatalmazást ad a gondoskodó önkéntes munka megkezdéséhez.

A Fogadj örökbe egy közterületet-program első évének résztvevői a közös köszönő és értékelő esemény során azt jelezték vissza, hogy a megvalósítás közben szívesen vennék a rendszeres szakmai támogatást és a tapasztalatok megosztását. Ezért a szervező Részvételi Iroda és a Főépítészi Kabinet munkatársai az idei programban bizonyos időközönként találkozókat tartanak majd, hogy az örökbefogadók még gördülékenyebben tehessenek eleget az önkéntes vállalásaiknak.

Sajtóközlemény, Miskolc MJV