Nagycsütörtöktől húsvét hétfőig. Ünnep és népszokás

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az “ünnepek ünnepe”.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget  (március 21) követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe
.

A KERESZTÉNY EGYHÁZ ÜNNEPE

Nagycsütörtök
Nagycsütörtökön  arra emlékezünk, hogy Jézus utoljára együtt étkezett tanítványaival, elfogyasztva az ünnepi lakomát. Szavai, amelyeket ekkor mondott; „Vegyétek és egyétek, ez az én testem” és „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” máig elhangoznak minden egyes szentmisén. A latin szertartásban már a 4. században is „az Úr vacsorája” néven említették ezt az ünnepet (Coena Domini).

Nagypéntek a Húsvét előtti péntek; ezen a napon emlékezünk meg Jézus kínszenvedéséről, majd kereszthaláláról. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

Nagyszombat a húsvétot megelőző nap. A Biblia szerint Jézus Krisztus ekkor holtan fekszik sírjában, ám nagyszombatról húsvét vasárnapra virradva feltámad. Ez egy gyásznap, amit a Krisztus szenvedésén és halálán való elmélkedéssel kell tölteni, nincs szentmise sem. Az ünnepet negyvennapos, hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája. Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és a halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás.

Húsvétvasárnap a föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb ünnepe.
 A keresztény egyházban ünnepélyes szentmisét, istentiszteleteket úrvacsorával tartanak.
A pápa a feltámadás napján, a római Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et Orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

NÉPSZOKÁSOK

Nagycsütörtök
Liturgikus eredetű, de mágikus gonoszűzéssel is összefonódó szokás a pilátusverés, pilátuségetés. Csanádapácán, Sükösdön nagycsütörtök délutánján, amikor a Jeremiás siralmait végző pap Jézus halálára emlékezve könyvével megütötte az oltár lépcsőjét, a hívek rövid ideig botokkal ütötték a templompadokat, mintha csak Pilátust vernék. Eperjesen ugyanekkor bekormozott képű suhancok óriási lármával pozdorjává verték a templom elé hordott üres deszkaládákat. Maradványaiból gyújtották meg a nagyszombati tűzszentelés tüzét. Bakonybélben nagycsütörtök este a legények kimentek a határban levő Borostyánkúthoz, ahol tüzet raktak és elégették a magukkal vitt, Pilátust jelképező szalmabábut.

Annak emlékére, hogy hajdan Jézus az olajfák hegyén virrasztott, nagycsütörtök este öregebb asszonyok a kálvárián vagy útszéli kereszteknél imádkoztak. Ájtatoskodásuk mindig csöndben történt. Soha nem a templomból indultak, hanem hazulról, magányosan vagy néhányan társulva. Jellegzetes evangéliumi ihletésű népi ájtatosságról volt tehát szó, amely a késő középkori licenciátus gyakorlatban gyökerezett.

Nagypéntek
Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol a víz partján fűzfák voltak, odamentek mosakodni, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A mosakodás után a patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak, általában egészségvarázsló céllal. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizéből, máshol a lovakat úsztatták meg a folyó vizében.

Nagyszombat
A népi hagyományvilágra is kiható jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, illetve az új tűz kultusza. Sokféle változata, hagyománya alakult ki országszerte. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. Göcsejben a temető korhadt, régi fakeresztjeit tüzelték el ilyenkor. A megszentelt tűz lángjainál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját.

A szentelt tűz maradványait – andrásfalvi kifejezéssel élve, a júdásszenet – a hívek hazavitték házaikba, és nagyon sokféle célra használták. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. Nagyszombaton az új tüzet a templom elől hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg. Ezen főzték a húsvéti ételt. A megszentelt tűz parazsának és eltett szenének a nép szentelmény jelleget tulajdonított. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.

Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, egészen pontosan a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésévél is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő–keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek 408húsvéti megajándékozása. A nagyszombaton szentelt vízhez sokféle hagyomány kapcsolódik. Általános az az elképzelés, hogy akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. A hívek vittek haza a nagyszombati szenteltvízből. Néhol a gyerekek piros tojásért hordták a házakhoz. Egészségvédő céllal ittak belőle. Gyógyítottak és különböző varázscselekményeket végeztek vele.


Húsvétvasárnap
Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak.

Húsvéthétfő a húsvét vasárnapi  főünnepét követő nap, a hét első napja.  Az ünnepnek a ,keresztény egyházban  nincs különösebb jelentősége, elsősorban  népszokásairól híres.
Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolkodás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi.
A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható. A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték.