Öt ittas sofőrrel szemben zárta le a le az eljárás a Miskolci Rendőrkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott, közülük két sofőr balesetet is okozott.

Közúti ellenőrzések során – 2022. december 26-át megelőzően – a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén intézkedtek a rendőrök azzal az öt sofőrrel szemben, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Az ellenőrzés alá vontak közül két gépjárművezető balesetet is okozott, a járőrök három sofőrt viszont, még azelőtt kiszűrtek a forgalomból mielőtt balesetet okoztak volna. 

A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek."

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

„… hogy mindenki hazaérjen!