TARDONA, AHOL KÜLÖNLEGES TERVEKET SZÖVÖGETNEK

Ha valaki Tardona nevét hallja, két dolog feltétlenül eszébe jut. Jókai Mór és a csodás természeti környezet. Talán ez utóbbinak, s Kazincbarcikához való közelségének köszönhető, hogy a rendszerváltást követően sokan költöztek ide a szomszédos városból. Napjainkra megtorpanni látszik a tendencia, többek között erről is kérdeztem Czakó Tivadart, Tardona polgármesterét.

-A KSH adatai alapján az látszik, hogy mostanság kevesebben költöznek Tardonára. Ez így van-e, s ha igen, mi lehet ennek az oka?
– Ez így igaz, valóban kevesebben költöznek mostanság ide. Ennek oka pedig az, hogy ma már nincs olyan ingatlan Tardonán, amelyet viszonylag kis ráfordítással a kor igényeinek megfelelően lehetne felújítani. Amíg voltak ilyen ingatlanok, sokan költöztek ide. Szándék volna a betelepülésre, de a lehetőségek most nagyon korlátozottak. Ezért foglalkozik önkormányzatunk azzal a gondolattal, hogy építési telkeket alakítsunk ki. Azt tudni kell, hogy ez egy bonyolult és hosszadalmas eljárás, ezért csak a jövőben hozhat megoldást a problémákra.

Ha sorrendet kellene felállítani, akkor mi az, amire azt mondaná, most ez a legfontosabb?
Sokan költöztek ide, a fiatalok Kazincbarcikára járnak dolgozni, oda viszik gyermeküket is az óvodába. Ennek oka az, hogy ma nincs bölcsődénk, s nincs olyan óvodánk sem, amire azt mondhatnánk, hogy megfelelő.
Egy konyhával ellátott  óvodát és bölcsődét szeretnénk építeni. Azt a szándékunkat, hogy a falut megfiatalítsuk,  csak akkor érhetjük el, ha a szülők a gyermekeiket megfelelő óvodába, bölcsődébe tudják elhelyezni. Ezek az intézmények nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy fiatalokat tudjunk ide csábtani, de az itteni lakosság igényeit sem tudjuk kielégíteni. S a konyhára is szükségünk lenne, hiszen ez biztosítaná a két intézmény gyermekeinek étkeztetését, valamint a településen a szociális ellátást. Ma sajnos Mályinka biztosítja a település intézményeinek étkeztetését.



Az utóbbi években sok fejlesztés történt a faluban. Megújult a védőnői szolgálat, az orvosi rendelő, a Jókai Emlékház, a művelődési ház, az önkormányzat épülete, stb. Mi következik a sorban?
Vannak még feladataink bőven, de hozzáfogtunk egy nagyon összetett, több települést érintő projekt menedzseléséhez. Mi úgy látjuk, hogy Tardona, s a régió több települése számára is fontos a turisztikai fejlesztés. Ma ez az egyik húzó ágazata a gazdaságnak. Egy olyan kerékpárút, turisztikai útvonal megvalósításán  dolgozunk, amelyik Kazincbarcikát kötné össze Tardonával. Innen kétfelé válna az útvonal. Az egyik mályinkai elágazással Dédestapolcsányon keresztül Vadnáig menne, csatlakozna az ottani kerékpárúthoz. A másik ág  pedig Tardonáról Varbóra, bekapcsolva a Pitypalatty-völgyet ebbe a turisztikai  régióba.Hatalmas területet lehetne lefedni, s ezáltal komplex szolgáltatások nyújtására volna lehetőség.



Milyen idegenforgalmi látványosságok érhetők így el?
Tardonán a természeti környezet, a Jókai Emlékház. Mályinka szépsége, s innen lehet tovább menni Lillafüred felé. Lázbércen a tó, de ott zajlik egy fejlesztés a Damasa-szakadékig. Nagybarcán a Tollas Tibor emlékház. Vadnán a Vadna Park, a vízimalom, a Várhegy.  Varbó felé a sokak által kedvelt Varbói-tó, Sajókápolnán a Repülőmúzeum, a bányató, stb.
Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas lehetőség a térség értékeinek megmutatására.

Ezek tervek, vagy ennél többről van már szó?
Azon a szakaszon, amit terveknek nevezünk, már túlléptünk. Tárgyaltunk Révész Máriusz úrral, aki a turisztikai ágazat felelőse. Ő felkarolta ezt az ügyet, mert meglátása szerint is  valóban sokrétű lehetőséget kínál a régió turisztikai fejlesztésére. Tárgyaltunk különböző szakági szervezetekkel, így a kerékpárosokéval, túrázókéval, s kivétel nélkül mindenki egyetértett elképzeléseinkkel.
Mi most  tulajdonképen annak drukkolunk, hogy minél hamarabb túllépjünk a Covid és a háború miatt kialakult recesszión, mert ebben a helyzetben az ilyen beruházásokhoz szükséges források nem nyílnak meg.

Mi érdeke van Tardonának abban, hogy Varbó, vagy Lázbérc turisztikai fejlesztésével foglalkozzon?
Egyrészt turisztikai fejlesztésnek ezen a vidéken csak akkor van értelme, ha jelentős területet, több települést fed le. Másrészt mi azt is szeretnénk, ha e turisztikai útvonalnak az egyik központja lennénk. Ez magával hoz további fejlesztési igényeket. Szálláshely kialakítást, vendéglátás fejlesztését, akár szervízpont kialakítását, stb. Ez mindenképp gazdaságélénkítő hatású.  Munkahelyet generál a településen, vállalkozásainknak nő a bevétele, s ezen keresztül természetesen az önkormányzat adóbevételei is növekednek. A több adóbevétel pedig azt is jelenti, hogy több önerős pályázaton vehetünk részt, ami szintén a falu fejlesztését szolgálja.
Ha ez a turisztikai rendszer kialakul, akkor még számtalan lehetőség, program épülhet erre a Jókai Emlékházon keresztül a helyi civil egyesületekig.Számunkra ez a bánya bezárása utáni nehéz időszaknak kitörési pontja, egy komoly fejlődés előszobája.



A cikk a Közösen a Fejlődésért Egyesület hirdetéseként jelent meg.