VADNA, A SZOLGÁLTATÓ FALU

Vadnán legfontosabb szempont az élhetőbb, lakhatóbb településkép kialakítása. Ennek egyik oka az, hogy  valaha a település életét meghatározó bányászat megszűnt,  s az itt élőket  a bánya helyett más lehetőségekhez kell hozzásegíteni. S oka az is, hogy egyre többen költöznek ki Kazincbarcikáról Vadnára.  Ők nem szeretnék elveszíteni a városias komfort biztosította szolgáltatásokat.
A szénbányászat emlékén, a vadnai bányató területén jött létre  egy egyedi vállalkozás, melynek következtében Vadna mára Kazincbarcika agglomerációs településévé vált. A külszíni szénbánya területén képződött tó mára Vadna Park néven a térség egyik legjelentősebb turisztikai szolgáltatója. Sokan vettek itt telket, s építkeztek a tó partján, de a horgászat, fürdés, fesztiválok otthonává is vált. A park keresettségét bizonyára növelni fogja, hogy megkezdődött a Kazincbacika-Vadna kerékpárút építése.

Vadnán a gazdaságfejlesztés három pillérét az alábbiakban határozta meg a település gazdasági terve:
-ipar,
-Idegenforgalom,
-Infrastruktúra.

E három programról, Vadna jövőjéről beszélgettünk Bencze Péter polgármesterrel
A jövőképre vonatkozóan kiemelte, hogy a gazdasági terv 3 pillérének megvalósítása  a valódi cél, de mindegyik a szolgáltató település koncepcióját foglalja magában.

-Mit kell értenünk a szolgáltató település fogalmán?

-A törekvéseink egy cél köré összpontosulnak, amelyet legjobban Tamási Áron regényhősének szavai fejeznek ki: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!”Választott képviselőként, segítő, aktív civilként, de a vadnai polgárként is ez a feladatom:  „Élhetőbb, lakhatóbb, szerethetőbb falu kialakítása!”

Azaz „Otthont teremtsünk” Vadnából. Olyan települést építsünk, ahol a lakók szívesen élnek, jó érzéssel térnek haza, és büszkén mutatják be vendégeiknek. Ezért a célért dolgozva alakítottuk ki a  „Szolgáltató Falu”helyi koncepciónkat.

A „Szolgáltató Falu azt jelenti, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amelyek esetleg a városokban megszokottak, de faluhelyen újdonságnak számítanak, könnyebbé teszik a polgárok mindennapi életét.

-Ezért működtetünk: Könyvtárat, Teleházat.

-Látogatható edzőtermünk van, és saját Lovagi Parkunk”, sporttelepünk.

-A magas színvonalú kulturális élet biztosítja a közművelődés mellett a szórakozást és a találkozások lehetőségét.

-Szolgáltatást jelent a Polgárőrség működése a közbiztonság érzésének növelésével.

-Sokat jelenthet a Művelődési Ház és Faluház termeinek-, és a falu tulajdonában lévő gépi eszközöknek a kedvezményes bérbe vételi lehetősége, s mindenki használhatja a „Falu Kemencéjét” is.

-Családi kirándulásokra kedvezményesen kölcsönözhető 9 fős kisbusz, szállításra teherautó és utánfutó is.

-Szolgáltatást jelent a helyben lévő közigazgatás, az óvoda és konyha is.

A szolgáltató falu azt is jelenti, hogy törődünk egymással, ebben  segít a Falugondnoki szolgálat, mely az időseknek jelent komoly támogatást. Orvoshoz viszi azt, aki arra rászorul, gyógyszert váltanak ki, de pl. a házkörüli munkákban is nyújtanak segítséget a közmunkások bevonásával.

Az „Otthonteremtés” feladatait, a szolgáltatásokon kívül három területen keresztül valósítjuk meg.


Ezek egyike a faluépítés

A falu fizikai tisztán tartása: ebben a lakosság segítségét is kérjük! (Moldova György szerint: „Egy város tisztasága nem a szemétszedők, hanem a szemetelők számán múlik!) A közmunkának nagy szerepe van a falu karbantartásában, munkájuk nélkül Vadna  nem lenne  rendben, nem lenne karban tartva.

Része a faluépítésnek a település fejlesztése. Néhány példa az épületek felújítására, beruházásokra, melyeket önerőből finanszíroztunk 2020-202 között.

Ebben az időszakban végzett önerős beruházásaink, összesen 10 millió Ft körüli összegbe kerültek. Néhány példa:

-Bajcsy-Zsilinszky Endre és a Rákóczi utca egy-egy részének aszfaltozása,                                                                          

-Gyalogátkelőhely (második) létesítése a Szabadság tér felé,                                           

-Irattár-, és Óvoda épületének feliratozása,                                         

-Játékvár telepítése a Komoróczi Parkba,                                             

-Összekötő út megerősítése Dózsa György út-Deák út között:                                        

-Parkoló építése a Dózsa György :                                            

-Utcajelző táblák cseréje:                                        

-„Vadna falu alapítása” Emlékmű felállítása a Kossuth úton:                                             

-Váremlékhely felújítása.

Pályázati támogatással megvalósult fejlesztéseink, melyek összesen 154 millió Ft-ba kerültak:

-Csodavár Óvoda konyhájának átalakítása, felújítása,

-Csodavár Óvoda játszóudvarának kiépítése,               

-Göőz Pál Művelődési Ház tetőszerkezetének felújítása és kertépítés (Kőszínpad részleges fedése és filagória építése),                                           

-István-, Mátyás király és Árpád fejedelem utcák aszfaltozása,                                  

-Mezőgazdasági útépítés és Gyümölcsös telepítés a Felsőhegyen,                              

– Háborús Emlékmű felállítása,    

-Orvosi eszközök vásárlása,

-Vadna Parki utcák aszfaltozása:  

A másik fontos dolog a közös múlt, a „vadnaiság” megteremtése.
Önazonosságunk megteremtése érdekében foglalkozunk a múltbéli események megismertetésével. Ezeknek emlékeket állítunk és továbbadjuk a falu történetét, mert ez a tudás tesz bennünket „vadnaivá”.

Sokan telepednek le a faluban, A  közös múlt ismerete egységbe forraszthatja a helyieket és beköltözőket, mert ezen keresztül lehet „gyütmentekből” vadnai lakossá válni.

2022. a falu alapításának emlékéve. Vadna 785 éves település lett idén, s hiszem, hogy az ilyen alkalmakat ki kell használni a közösség építésére, az identitás erősítésére. Kérdezhetné, miért van szükség az emlékévekre, olyanokra, mint a település alapításának évfordulója. Azért, mert egy ünnepi év eltér a megszokottól, célirányossá válik a falufejlesztés, nagyobb hangsúlyt helyezünk a múlt felidézésére, szervezett programjainkon keresztül lehetőséget adunk a falubeliekkel való találkozásra.
S fizikálisan is megjelennek, megjelentek azok az elemek, amelyek szolgálják a közösségépítést, a fejlődést, a „vadnaiság” kialakulását. Néhány példa erre az emlékév kapcsán:  Falikép festése a művelődési ház udvarán lévő „Tűzfalra”, a  „VADNA” felirat felállítása, úrnatemető tovább építése ,a   Zsidó-temetőkert kialakítása , „Váremlékhely” tovább építése. amely az elmúlt években közkedvelt kirándulóhellyé vált. De ide tartozik a „7 ezer évvel korábban”  címú állandó kiállítási anyag „hazahozatala”, a Világháborús emlékmű felújítása, Vadna falut bemutató Videó anyag készítése.

A harmadik elem pedig a sokszínű kulturális élet, amire szerintem mindenhol szükség lenne.

Vadna település Fesztiválfalu jellege egyedülálló a szűkebb környezetünkben. A rendezvények látogatása lehetőséget teremt a kikapcsolódás  és a szórakozás mellett arra, hogy leüljünk a  szomszédunk, vagy a falubeliek mellé és átéljük a „mindnyájan vadnaiak vagyunk” érzését.

Az kiderült, hogy hatalmas energiákat mozgósítanak a közösség építésére, s ezek keresztül fejlesztésekre is. Mint minden településen, itt is van még tennivaló. Melyek a jövő  célkitűzései?

Régi projekt válhat valóra a Kazincbarcika – Vadna közötti kerékpárút megépítésével. Ez nyilván szolgálja a helyi idegenforgalmat, de ennek majdani tovább építése Gömör, illetve Lázbérc felé komoly idegenforgalmi potenciál is.

Sajnos Vadnán még nincs kiépítve a szennyvízelvezető rendszer, s ez sokáig nem halogatható feladat. Szuhakállóval közös projekt keretében szeretnénk elérni annak kiépítését. Fontos célkitűzés egy működű bölcsőde létrehozása.

A turisztikai fejlesztés keretében szeretnénk működővé és ezáltal igazi kuriózummá tenni a felújított vízimalom épületét. Dédelgetett álmunk a Váremlékhely felé „Tanösvény” kialakítása és a Véremlékhelyen  kilátó építése is.
Van tehát tervünk bőven, ezek egyben a település gazdasági életének részei is. Mert ezek ugyan úgy bevételt termelnek Vadnának, mint egy üzem, vagy vállalkozás. Ezek a mi „vadnaiság” gazdasági projektünk.

A cikk a Közösen a Fejlődésért Egyesület hirdetéseként jelent meg.