Elhunyt Mihail Gorbacsov

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében kedden elhunyt Mihail Gorbacsov, a két világrendszer közötti hidegháború vérontás nélküli lezárásához döntő mértékben hozzájáruló reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára.
Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. A volt államfőt a sajtóértesülések szerint várhatóan a felesége, Raisza mellé fogják eltemetni a moszkvai Novogyevicsje-temetőben. A kérdésben a család dönt majd.

    Jóllehet hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el.
    Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly májusban, Gorbacsovhoz a 90. születésnapján intézett üzenetében lakonikusan azt üzente a politikusnak, hogy “joggal tekintik azon ragyogó és rendhagyó személyiségek, a korunk kiemelkedő államférfijai alkotta csillagkép részének, akik jelentős hatást gyakoroltak a hazai és a világtörténelem menetére”. Emellett méltatta a társadalmi és felvilágosító, valamint a nemzetközi humanitárius projektekben vállalt tevékenységét.

    Mihail Gorbacsov 1985 és 1991 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, és 1988 és 1991 között, háromféle titulussal, az ország államfője is. Az ő nevéhez kötődik a peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyilvánosság) jelszavával meghirdetett reformpolitika, az alkoholkorlátozás és a szovjet csapatok afganisztáni csapatkivonása. Kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában, a német újraegyesülésben, a Varsói Szerződés katonai blokk feloszlatásában, a fegyverkorlátozásban és a Szovjetunió széthullásában is.

 Gorbacsov 1990-ban megkapta a Nobel-békedíjat. 1993-ban részese volt a Novaja Gazeta című lap megalapításának és ő birtokolja a lap részvényeinek 10 százalékát.

    Maga az ünnepelt több nyilatkozatot adott a kerek évforduló alkalmából, amelyekben egyebek között közvetlen találkozót sürgetett Putyin és Joe Biden amerikai elnök között, azt hangoztatta, hogy a peresztrojka elvezetett a szabadsághoz és a totalitárius rendszer lebontásához, a glasznosztyot pedig reformok előfeltétének és mozgatórugójának nevezte.

A mai orosz politikai vezetés egyetlen pillanatig sem tudja elfogadni Gorbacsov politikai döntésit. Felelősként állítják be a Szovjetunió széthullásáért, s ma Putyin a régi birodalom visszaállításáért dolgozik.