BESZÉLGETÉS BÁNÓCZI ZOLTÁN SZAKÉRTŐVEL A KATA KÖRÜLI ELLENTMONDÁSOKRÓL, INDULATOKRÓL, A LEHETSÉGES KIÚTRÓL

Bánóczi Zoltánnal beszélgettünk a KATA átalakításáról, megszüntetéséről, arról, hogy az a volt  formájában valóban komoly változtatásra szorult-e? Jogos-e, hogy komoly indulatokat váltott ki a törvény átalakítása?  Miután gazdasági társaságoknak végez szakmai szolgáltatást, így az adózással kapcsolatos dolgokat jól ismeri.

Beszélgetésünk elején határozottan leszögezi, hogy elmondja véleményét, melynek politikai tartalma is lehet, de ez nem azt jelenti,  hogy le kellene váltani a kormányt.

Mint mondja minden kultúr országban létezik ( és  a nem kultúr országok körében is
ismert )  a kisvállalkozóknak egy sajátos adózási formája.
 Az EU besorolása szerinti a kisadózók sajátos, önfenntartó vállalkozások, akikre nem lehet rákényszeríteni egy olyan hatalmas adminisztrációval járó adózást, mint azokra a vállalkozásokra, amelyek e feladatok elvégzésére megfelelő adminisztrációs szervezettet tudnak működtetni. Mindenhol vannak ilyenek, Szlovákiától Magyarországon át  Thaiföldig.
A Bajnai-Gyurcsány-Medgyessy kormányok idején is létezett hasonló, az akkori EVA.
Az MSZP-SZDSZ kormány alatti EVA 3 adót váltott ki. Az Áfa-t a társadalombiztosítást, és a jövedelemadót.

Tulajdonképpen az EVA-t váltotta 2013-ban a KATA és a másik kiadózási mód, a  KIVA. Ezek adójogszabályokban  egyszerűsített adózásnak minősülnek.
A KATA kiváltotta a társadalombiztosítási járulékot, jövedelemadót Ha valaki nem felelt meg az Áfa  szabályainak, azt meg kellett fizetni. Ebből az új adónemből az EVA-tól eltérően kivettek   az Áfa-t, ugyanis az Áfa mentességre  van egy EU direktíva, mely szerint  csak bizonyos mértékig lehet  azt érvényesíteni.

A lényeg, ha valaki ezt választotta, ezt fizeti, akkor végezheti  a saját vállalkozói  tevékenységét. Az akkori minimálbérrel és az akkori járulék terhekkel szinkronban volt az akkori havi 50 000 Ft-os adómérték.   Időközben „elfelejtették” valorizálni, azaz hozzáigazítani a változásokhoz az adómértéket. Praktikusan fogalmazva, ha nő a minimálbér, akkor ennek megfelelően kellett volna a KATA adómértékét emelni.  Van két másik adónem is, aminek a mértékét szintén elfelejtettek hozzáigazítani a változásokhoz.  Az egyszerűsített  foglalkozásúak közterhét, valamint a cégautók után fizetendő  adót. Ezt most módosították, a korábbi elmaradást is beszámítva július elsejétől  megduplázták ezeknek az adóknak a mértékét.


2013-ban   a KATA  egy igen jó adózási forma volt. Azok számára, akik ezt választották, akkor 6 millió Ft volt az éves bevételi határ. Most a megszűnéskor 12 millió Ft. Emiatt, tehát, hogy a bevételi határt idő közben megemelték, de nem igazították hozzá az adó mértékét,  lehetett tudni, ebből előbb utóbb baj lesz, ezt korrigálni kell.

Ez lehet az egyik ok, amit ön mondott. De hallani azt is, hogy sok esetben munkaviszonyt váltanak ki a katás adózással.  Igaz ez az érv?
A módosítás okaként valóban érvelnek azzal, hogy a munkaviszony helyett a munkáltató arra kényszeríti a munkavállalóját, legyél katás.  Már a  kezdet kezdetén becsukták ezt a kiskaput. A  munkaviszonytól való elhatárolás szabálya 2013-ban is létezett,  hiszen akkor, ha egy vállalkozó 1 millió Ft-nál többet számlázott egyetlen cégnek, akkor büntető adóval volt sújtható. Ez esetben a bizonyítás a vállalkozón, s a vállalkozó számláját befogadó cégen volt. Ez a vélelmezés a törvényben úgy szólt, ha 1 millió Ft-nál nagyobb megbízás történik egy cég részéről, annak célja a leplezett munkaviszony  volt. Vagyis az adóhatóság  már a kezdet kezdetén kapott egy mankót, ami szerint el tudott volna  járni. Ki volt az, aki ezt nem hajtotta végre?

Később módosították a törvényt, megemelték 6 millió Ft-ról 12 millió Ft-ra a KATA bevétel éves értékhatárát, majd 2021-től 3 millió Ft-ra emelték az egy cég számára benyújtható számlák összegét.  Ez a 3 millió Ft az akkori minibálbér, garantált bérminimumnak megfelelő összeg volt. A munkaviszony kijátszásának megszüntetése érdekében az egy cégnek kiállított 3 millió Ft fölötti összeg után 40 százalékos különadót kellett fizetni. Maga  a katás törvény szerintem jó volt, két  hiba azonban el lett követve.
1.  a színlelt szerződésekkel szemben nem léptek fel,
2. nem valorizálták az adót.

A harmadik hiba pedig most jött,  ahogyan megszüntették  a katás adózásra vonatkozó törvényt, mert az sérti a jogbiztonságot.

Mi a baj a jelenlegi rapid jogalkotással?
Egyrészt az Alaptörvényben rögzített jogbiztonságnak nem felel meg, s az által, hogy július 11-én benyújtanak egy törvényjavaslatot, s másnap abból kivételes sürgősségi eljárással törvény születik, nem egyeztethető össze a jogbiztonsággal.  
S itt utalnék arra, hogy Navracsics Tibornak, aki az unió egyik meghatározó politikusa volt, s most  kormánytagként az uniós pénzek lehívásáért  felel, volt egy ígérete annak érdekében hogy a Covid utáni helyreállítási alapot  lehívhassuk.( Azt is hallani lehetett, hogy közel van a megállapodás.)  Ez az ígéret pedig  a jogalkotási biztonság volt.

Tehát  az  EU-nak jelzett ígéretek között az szerepelt, hogy kormány előterjesztés kapcsán   nem lesz rapid törvényalkotás, valamint megfelelő társadalmi egyeztetés fogja azt megelőzni. Nos, ebben az esetben, most , amikor a vállalkozóra vonatkozó törvényt alkották, hiszen a régit augusztus 31-ével kilökték a hóra, s új törvényt hoztak létre, ez az unió felé tett ígérettel szembe megy.
Mint mondtam,  ez nem egy törvénymódosítás volt, egy új törvény született. Megszűnik augusztus 31-ével a régi törvény, ezt követően mindenki oda megy ahova akar. Aki tovább akar dolgozni, annak újra be kell jelentkezni. Azoknak is, akik a régi KATA szerint akarnak adózni.  

Ha jól értem, akkor ez egy új törvény?
A sajtóhírek megtévesztőek, mert módosításokról írnak, valójában pedig ez nem a régi KATA módosítása, hanem egy új jogszabály.
3 fontos feltétele van, hogy valaki az új  KATA jogszabályoknak megfeleljen. Kizárólag főfoglalkozású lehet, csak és kizárólag lakossági szolgáltatást nyújthat, kivéve a taxisokat, és csak egyéni vállalkozó lehet.   A régi szabályok szerint a katás adózó lehetett  egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, bt.stb.
Az új szabályok szerint kizárt a bt.,  a gazdasági társaság,  kizárt a nyugdíjas, a nappali tagozatos diák, az összes rokkant nyugdíjas, az összes rehabilitációs ellátott, kizárt a nevelőszülő.

Sokan hoznak példát főként a fővárostól,  városoktól távoli  vidéki esetekre, amelyek előfordulhatnak. Elromlik egy intézményiben a bejárati ajtó zárja,  a helyi lakatos nem csinálhatja meg, mert bukja a katát, ezért  hívnak valahonnan egy céget, brutálisan magasabb árért, már ha találnak. Lehetnek ilyen gondok?
Ezekből a példákból biztosan sok lehet,  majd az élet jelezni fogja. A probléma ennél összetettebb. A KATA egy rendkívül rugalmas foglalkoztatási forma volt. Ha egy céget megkerestek, de már nem tudta volna elvállalni a munkát, akkor kvázi egy katás alvállalkozó bevonásával tudott szolgáltatást nyújtani. Ennek most vége. Azt se feledjük el, hogy a katások között nagyon sok magasan képzett szakma képviselői voltak jelen, a hiányuk ki fog hatni a gazdaságra. További gond, hogy le fog  csökkenni a foglalkoztatottság, nőni fog a munkanélküliség.
A  kormány arra számít, hogy nőni fognak az adóbevételek. Nem fognak nőni. A gazdaságban van egy adott mennyiségű pénz, és hiába találok ki új eljárási szabályokat, vagy növelem meg az adótételeket, nem fog több pénz befolyni a kasszába.   Egyrészt, mert mint mondtam, egy adott pénzösszeg van  Másrészt  az emberek nem úgy fognak viselkedni, mint ahogyan azt az íróasztal mögött eltervezték, mert ők is élni, boldogulni akarnak, s ennek megfelelően viselkednek.


Miért ilyen gyorsan kellett döntést hozni? Mi lehetett az oka?
Az, hogy a katás adózáshoz  hozzá kell nyúlni, az teljesen egyértelmű volt. Ez a megoldás viszont dilettantizmus. Ki lehet találni valamit az íróasztalnál,  s arra gondolni, hogy ezentúl majd így cselekszenek az emberek. De ez nem így van és nem  így lesz. Az emberek élni, boldogulni akarnak, s nem fognak érdekeik ellen cselekedni. Megítélésem szerint csökkenni  fog a foglalkoztatottság, s ez, mint gazdasági tényező, nehezíteni fogja a jelenlegi helyzetet.

Az egy másik probléma, hogy ez a döntés súlyosan sérti a jogbiztonságot. Július 11-én benyújtanak egy törvényjavaslatot, s másnap törvény lesz belőle. Lehet mondani, hogy sutyiban, mert érdemi dolgokat nem lehetett előzetesen tudni. Augusztus 31-ig mindenki döntse el hogyan tovább. Ez sok ember számára komoly próbatétel lesz, de ezek mellett vannak persze speciális esetek. Egyet emelek ki.  Katás csak egyéni vállalkozó lehet, ezért pl. a bt korábbi beltagjai ezt az adózási formát nem választhatják. Kell keresni egy új beltagot, nagymamát, nagypapát, akárkit. Közzététel, ügyvédi díj, illeték, nem kevés pénz lesz. Ráadásul nyár közepén vagyunk, a szabadságolások idején, a bíróságokon augusztusban jön az ítélkezési szünet. Szóval adtunk a jogbiztonságnak egy pofont. Szerencsésebb lett volna egyeztetés után, január 1-jével hatályba léptetni egy konszenzuson alapuló törvényt.

Sok helyen lehetett olvasni, hogy a KATA adózást  nem választók számára az átalány adózás nem is lesz olyan nagy teher, több újság konkrét  számokat is közöltek. Valóban így van?
Ez azért nem így van, mert aki főfoglalkozású vállalkozó lesz, annak  jövedelemtől függetlenül  fizetnie kell a meghatározott járulékokat, adókat, ami lényegesen magasabb a mostani adónál. Kisebb teher hárul a diákokra, nevelőszülőkre, rokkant nyugdíjasokra, mert nekik  nem az előző kör szereplőire vonatkozó adókat, járulékokat  kell megfizetni, hanem a jövedelmük alapján kell majd azt megtenni. Ha kevesebb a jövedelme, kevesebb lesz az adója.  Akik talán jobban járnak, azok a  nyugdíjasok, mert nekik nincs TB járulék fizetési kötelezettsége, csak az SZJA.

És a könyvelési díj?
Annak ellenére, hogy az volt a hangzatos szlogen, hogy a katás adózás nem egy bonyolult rendszer, ahhoz nem kell könyvelő, ennek ellenére szinte mindenkinek volt, hiszen nem lett volna szerencsés belefutni egy adóhibába. A katás adózás könyveléséhez viszonyítva  szerintem ennek  díja akár a háromszorosa is lehet.

-Sokat lehet hallani a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, Parragh Lászlónak a szerepéről a tüntetések jogosságának megkérdőjelezéséről. Ön hogyan látja ezeket a kérdéseket?
-Parragh László egy érdekképviseleti szervezet elnöke, a magyar vállalatok, cégek, vállalkozások érdekeinek képviselője. Ebben a témában azonban szereptévesztésben volt, mert nem  érdeket képviselt, nem konzultációkat szervezett, hanem úgy nyilatkozott, tevékenykedett, mintha kormánytag lenne. Ez nem csupán szereptévesztés, hanem a képviseltekkel szembeni árulás is, ezt a magatartást én elutasítom.  Arról nem beszélve, hogy a vállalkozók évi 2 milliárd Ft kamarai hozzájárulást fizetnek a kamarának, igaz, ennek felhasználásáról semmit nem lehet tudni, de talán érdekképviselet cserébe elvárható lenne.

A kormány rapid törvényalkotására, rapid tüntetéssel válaszoltak azok, akik nem tudják elfogadni ezt az eljárást. Miután az élethez való jog után az egyik legfontosabb jog a véleménynyilvánítás szabadsága, én a tüntetőkkel egyetértek. Ez egy fontos alapjog. Ha nem értek valamivel egyet, jogom van elmondani azt, hogy mi a problémám, mit gondolok erről.

Azt viszont farizeus dolognak és elfogadhatatlannak tartom , amit néhány ellenzéki párt tett azzal, ahogyan rárepült erre a tüntetésre. Azok a pártok, akik 2012-ben nem szavazták meg a katát,  az MSZP, a Jobbik, a DK, most hangosan tüntetnek a megszüntetése ellen, s az egész tüntetés élére akarnak állni.  Azon túl, hogy ez egy tisztességtelen magatartás, sokat ártottak ennek a spontán szerveződő tüntetésnek is. Számomra elfogadhatatlan ez a pávatánc.

Összegezve: gond volt a KATA adózással, módosításra szorult, de nem a legjobb megoldás született.
Így is lehet fogalmazni. Egy biztos, az érintettek körében nagy a bizonytalanság, sokan estek kétségbe.
Én talán annyival tudok segíteni, hogy készítek hírportáljuk számára egy kalkulátort. Ezt használva mindenki forintosíthatja az új adózással kapcsolatos költségeit.

Köszönjük a beszélgetést!  Külön köszönjük a kalkulátort! Ez egy biztosabb dolog, mint a sajtóban megjelenő különböző tippelések. Sokat segíthet azokon, akik a kiutat keresik.

-rizner-