Egy kazincbarcikai iskolában kábítószert átadó és fogyasztó tanulókat hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként.

Egy kazincbarcikai középiskola pedagógusa élt jelzéssel az intézmény iskolaőre felé, hogy egyik tanulója egy gyanús alufólia-csomagot adott át egy másik diáknak. Az oktatási intézményben szolgálatot teljesítő iskolaőr azonnal értesítette a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársait a történtekről, illetve megkezdte a hallgatók kikérdezését, akik megerősítették a tanár által elmondottakat.

A rendőrök előállították a fiatalokat és a kapitányságon megkezdték kihallgatásukat.

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 16 éves fiút, míg kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves lányt és egy 15 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. Az eljárás során az alufóliába csomagolt zöld növényi törmelék (marihuána) is lefoglalásra került.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén szolgálatot teljesítő iskolaőrök és a tanintézmények között kiemelkedő az összefogás, és a segítő szándék. A jelen ügy is azt mutatja, hogy a gyors reagálás sokat segített az ügy sikeres felderítésében.

Forrás, fotó:police.hu