Van, ahol dermesztő hidegben, hóval várják a karácsonyt. Nálunk hogyan alakultak a havas karácsonyok?

VÁLTOZÓ ÉGHAJLAT, TÉL HELYETT TAVASZ
Az ipari forradalom szárba szökkenése óta egy Celsius-fokot emelkedett a bolygó átlaghőmérséklete, lassan pedig ott tartunk, reménykedni is felesleges, hogy decemberben essen a hó. A klímaváltozás pedig az elkövetkező évekre is tavaszias karácsonyokat ígér majd, persze ez alól mindig akadhat kivétel.
 Egy dolog világosan látszik, 1901 óta a téli hónapok átlaghőmérséklete. Magyarországon letagadhatatlanul emelkedik, s eddig az utolsó, egész országot befedő hótakaró 2001-ben volt, azaz 20 évvel ezelőtt.

AZ UTÓBBI FÉL ÉVSZÁZAD HAZAI ADATAI
A 60-as évek
Az utóbbi fél évszázadban 1963 karácsonyán volt a legvastagabb, közel harminc centiméteres hótakaró, valamint közel ilyen vastag volt a hóréteg 1969-ben. A hatvanas években ezt a két évet leszámítva legfeljebb foltokban volt hó az ünnep napjaiban.
70-es évek
Az 1970-es évtized első karácsonyán öt centiméter hó borította a tájat, viszont ezután nyolc évet kellett várni az újabb fehér karácsonyra, de 1978-ban is csupán egy-két centiméter hó volt mutatóban.
80-as évek
A nyolcvanas években szintén mindössze kétszer volt példa havas karácsonyra: 1981-ben mintegy tíz centiméteres, míg 1986-ban 1-3 centiméteres hólepelbe burkolózott a megyeszékhely.
90-es évek
A kilencvenes években kétszer is – 1993-ban és 1995-ben – előfordult, hogy a december elején lehullott több mint fél méter vastagságú hó karácsonyra elolvadt, viszont három alkalommal ennek ellenére is havas volt a táj december 24. és 26. között: 1994-ben 1-2 centiméter, 1996-ban mintegy 15 centiméter, 1998-ban pedig 5 centiméter hóról szólnak a feljegyzések.
A kétezres évek
A kétezres években szintén háromszor – 2001-ben 12 centiméter, 2002-ben 2-4 centiméter, 2007-ben 7-10 centiméter – havazott be karácsonykor, ám azóta fehér karácsonyra nem volt példa (2011-ben és 2012-ben csak mutatóban volt némi hó).



AHOL TOVÁBBRA IS HIDEG ÉS HAVAS A TÉL.
A pillanatnyi időjárások a világ néhány pontjáról. Szibéria vezeti a listát, itt kiterjedten -40 fok alatt van a hőmérséklet, a tájat mindenhol hó borítja.

Szibéria (Oroszország)
Agayakan -47 0C
Amga:-47 0C
Botulu: – 44 0C
Khampa: -46 0C
Khara-Tumul: -48 0C
Kuydusun:-49 0C
Nyurba -44 0C
Ojmjakon: -48 0C
Sardagna -42 0C
Szuntar: -43 0C
Tomtor: -49 0C

Alaszka
Kobuk: -23 0CKína
Yushu -21 0C

-rizner-