A cikk elején mindenképp kikívánkozik belőlem néhány gondolat. Meglepett a boldvai Szent István ünnep, mert egy szokatlanul jól szervezett, sok-sok értékeket felsorakoztató, rendkívül színvonalas ünnep részese lehettem. Olyan ünnepen voltam, ahol rengeteg mosolygós, barátságos segítőt, aktivistát, érdeklődőt láthattam, ahol sokat tesznek az értékek megteremtéséért, a hagyományok ápolásáért. S a sok mosoly, a közösség összefogása, a kedvesség, barátság , az értékek tisztelete jól esett a lelkemnek.
További hírekért keresse fel hírportálunkat: www.hirozon.hu, vagy ide kattintva lájkolja facebook oldalunka, ahol minden hír megjelenik.
Boldván augusztus 20-án tartották Szent István ünnepét. Az egész napos program részeként délután került sor a műemléki református templomban az ünnepségre. A templom zsúfolásig megtelt az ünnep idejére. A Himnusz eléneklése után Szabóné Tóth Julianna Judit polgármester köszöntötte a vendégeket, majd Demeter Zoltán országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. A műsorban közreműködtek az óvodások, a helyi énekkar, az új kenyeret pedig Prókai Árpád lelkész áldotta meg.
A nap során a Barátok Házába várták a vendégeket, ahol íjász bemutató, helyi alkotók munkáiból összeállított szabadtéri kiállítás, esküvői fotók és kellékek kiállítása, hadtörténeti bemutató, és egyéb érdekesség várta a vendégeket. A Monostor tér pedig a kicsiké volt, ahol ugráló vár, s számtalan más program várta őket.
A nap során lehetőségem szót váltani a település polgármesterével. Szabóné Tóth Julianna Judit 2 éve Boldva első számú vezetője.
Polgármester asszony mit tart fontosnak, ha arra kérném, mutassa be nekünk Boldvát?
Miskolctól nem messze vagyunk, festői tájon fekszik a település, a Bódva folyóról kapta a nevét. A Bódva-vidék Historia -völgyének első települése vagyunk, közel a városokhoz, Miskolchoz, Edelényhez, Kazincbarcikához. Ez fontos tényező, hiszen ez a közelség sokak számára munkalehetőséget jelent.
Milyen a munkanélküliség Boldván? Ebben jól állunk. A városok közelsége miatt sokan dolgoznak, s van 69 közfoglalkoztatott is. Tehát azoknak, akik dolgozni szeretnének, a lehetőség adott. Mi arra törekszünk, hogy mindenkinek legyen jövedelme a tisztes megélhetés érdekében. Számunkra ebben sokat segít a Start Program is.
Mi az, amit Boldváról érdemes még tudni?
Gyógynövényt, fűszernövényt, konyhakerti növényeket, citromfüvet termesztünk jelentős területen. Van egy tökmagolaj üzemünk. Gyógyteát, fűszernövényt, tökmagolajat forgalmazunk, ma már külföldre is. A termékeink minősége kiváló, sok erről a visszajelzés, és emiatt sok a visszatérő vásárló is. Büszkék vagyunk a Barátok Házára, ami a település egyik különlegessége rengeteg programmal. Ma is otthont ad számtalan rendezvénynek. Négy épületünk bekerült a megyei értéktárba , a műemléki református templomunk, a Tájház, Barátok Háza és a liget, monostor. A mi tudomásunk szerint a halotti beszéd az akkori monostorban íródott, de ezekkel kapcsolatban újabb kutatások kellenek még.
Több településen jártam, szinte mindenhol szóba került a közbiztonság. Milyen ez Boldván?
Jó. Erre csak egy példa. Többször fölvetődött, hogy szereljünk fel kamerákat a településen, de a rendőrkapitányság véleménye az, hogy erre Boldván nincs szükség, a közbiztonság jó. S valóban jó a közbiztonság.
Mielőtt felteszem a következő kérdést, megemlítem, hogy amikor jöttem be a Monostor térre, meglepett mindkét buszmegálló tisztasága, épsége . Nincs összefirkálva, megrongálva. Ez sokat elárul a településről, sok város megirigyelhetné.
Visszatérve beszélgetésünkhöz , mi az, amit érdemes még kiemelnie a mindennapi munkájából, ami fontos az Ön számára ?
Én sokáig alpolgármester voltam, így sok közös dolognak lehettem részese. Úgy gondolom, hogy nem a nagy dolgok teszik gazdaggá a település életét, hanem az a sok kis “apróság”, ami örömet hozhat a mindennapokban. Nagyon jó a kapcsolatunk a MÁV-val, nagyon sokat segítenek nekünk. Büszkék vagyunk arra, hogy virágos település lett Boldva. Számunkra fontos a nyugdíjasok közössége, akikről a továbbiakban is szeretnénk minden évben megemlékezni. De ilyen fontos és üde színfolt volt az elmúlt évi Mikulás. A járványhelyzet miatt nem tarthattunk közös ünnepet, ezért 450 gyereket látogatott meg a a Mikulásunk. Hatalmas öröm volt ez a kicsik körében. Büszkék vagyunk az Aludttej Fesztiválra, ami az idei évben a megszokotthoz képest később kerül megrendezésre. Szóval számomra minden olyan dolog fontos, amely a közösség számára értéket hoz létre, örömet okoz, erősíti a közösségi összetartozást.
Mi a nagy vágya, amit szeretne megvalósítani Boldván?
A fiataloknak kellene egy közösségi tér, közösségi ház, ahol a szabadidejüket saját igényeik szerint eltölthetik, főleg ősszel és télen. S szeretnénk megoldani az idősek ellátását, kellene egy idősek otthona is. Mi nagyon sok energiát fordítunk a település közösségi életére, ezek is szerves részei lennének ennek.
Milyen a kapcsolata Demeter Zoltán országgyűlési képviselővel?
Én még korábbról ismerem őt, iskola igazgatóként is sokat találkoztam vele. Amiben tud, segít nekünk. Igaz az utóbbi időben a pandémia miatt zömében telefonon konzultáltunk, de a segítségére mindig számíthattunk.
Mi az, amit még szeretne üzenni a külvilágnak?
Jöjjenek el Boldvára, ismerjék meg a mi csodálatos környezetben fekvő, barátságos településünket. Mi mindenkit szívesen látunk!
Köszönöm a beszélgetést!
-rizner-
A galéria a képre kattintva tekinthető meg.