76 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án az USA annak érdekében, hogy kikényszerítse a japán haderő megadását, ledobta Hirosimára a világ első atombombáját, majd augusztus 9-én Nagaszakira a másodikat. Ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására.
Augusztus 6-án Hirosimára egy Little Boy nevű, urán töltetű, majd 9-én Nagaszakira egy Fat Man típusú, plutónium töltetű atombombát dobtak le, előbbit az Enola Gay , utóbbit a Bockscar bombázó fedélzetéről. A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90 000-166 000, Nagaszakiban 60 000-80 000 ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében, nagyjából felük a bombázások napjain. A következő hónapokban számtalan ember halt bele a sugárbetegségbe , az égési sérülésekbe, és az egyéb sebesülésekbe, vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe..
Augusztus 15-én, hat nappal Nagaszaki bombázása után, és hét nappal a Szovjetunió hadüzenetének bejelentése után, Japán feltétel nélkül megadta magát a szövetséges erőknek. A megadási nyilatkozatot szeptember 2-án írták alá, ezzel hivatalosan is lezárva a második világháborút.
A Békevilágtanács elnöksége 1978. július 13-i moszkvai ülésszakának javaslatára augusztus 6-át, a hirosimai atombomba-támadás évfordulóját A NUKLEÁRIS FEGYVEREK BETILTÁSÁÉRT FOLYÓ HARC VILÁGNAPJÁvá nyilvánította.
Mint ahogyan Hirosima és Nagaszaki esetében, a világ további jelentős atom katasztrófáiban is a politika játszotta a főszerepet.
A nukleáris energia pusztító hatása békeidőben is érte az emberiséget az atomerőművek katasztrófája során. A legismertebb, s az egyik legtöbb áldozatot követelő katasztrófa 1957-ben történt: a Kistim-tragédia kétszer akkora szennyeződést okozott, mint a csernobili katasztrófa.
A Kistim-tragédiát annak köszönheti a történelem, hogy nagyjából egy évig nem törődött senki egy meglazult hűtővezetékkel. Emiatt leállt egy 250 köbméteres tartály hűtése, ami tele volt radioaktív és robbanékony vegyszerekkel, amik a kiszáradás után be is robbantak. Az esetet több száz kilométerről is lehetett látni, de a sajtó villámlást, illetve északi fényt hazudott. A szovjet vezetés nem csak eltitkolta az egészet, de a saját polgárait is szemrebbenés nélkül küldte halálba azzal, hogy a környék lakosságának csak egy nagyon kis részét menekítették ki. Azt a kevés embert is lépcsőzetesen telepítették ki évek alatt, nehogy feltűnő legyen. Természetesen a nyugat felé sem kommunikáltak semmit, mivel a 20 ezer négyzetméternyi szennyeződést a szélnek hála az Urál régiói kapták meg, és ezekből Európa igazából semmit nem érzett meg.
1986. április 26.-a gyönyörű verőfényes tavaszi nappal köszöntött a késő Kádár-kori Magyarországra. A kellemes idő a hétvége miatt különösen sok embert csábított ki a szabadba, megteltek a városi teraszok és a kirándulóhelyek. Ekkor még senki sem sejthette, hogy az országtól pár száz kilométerrel keletre, az ukrajnai Csernobil Lenin Atomerőművében kora hajnalban, a sorozatos emberi hibák miatt bekövetkezett reaktorrobbanás miatt fenyegető radioaktív felhő tart Magyarország, és Közép-Európa határai felé. A közelgő május elseje miatt az akkori pártközpontok blokkolták a hírt.
A csernobili tragédia áldozatainak senki sem ismeri a pontos számát, amiről egymástól nagyon eltérő adatok ismertek, 4000 főtől 40 ezerig terjednek az adatok, de egyesek szerint a közvetett következmények áldozatainak száma akár százezres nagyságrendű is lehet.
Fotók forrás:Szputnyik
Borítókép: Nagasaki a bomba ledobása után
-rizner-