Egy kis olimpia: magyar vonatkozású hírek

A tokiói első igazi napján nem kezdtek túl jól a magyar versenyzők, az első körben kiesett két kardozónk, dzsúdóban Csernoviczki Éva is csak egy kört ment, a bokszoló Gálos Rolandra pedig kétszer is rászámoltak meccse közben, a taekwondós Salim Omar is csak a vigaszágban bízhat.

Kardvívásban három magyar kezdte meg a versenyzést, a címvédő Szilágyi Áron könnyen teljesítette feladatát, 15-7-re verte a venezuelai José Quinterót, és ezzel nyolcaddöntős lett, majd tovább menetelt,  s a  legjobb négy közé jutott. A kard elődöntői magyar idő szerint 12 órakor kezdődnek. A 32 közül viszont nem sikerült továbbjutnia Szatmári Andrásnak és Decsi Tamásnak sem.

A női légpuskások 10 méteres számában szerepelt Mészáros Eszter is, aki életes első olimpiáján vehetett részt. A 19 éves lövő 625,3 kört teljesített az alapversenyben, és ezzel a 20. lett.