Sajószentpéteren találkozott az érdeklődőkkel Orbán Balázs államtitkár

Sajószentpéteren találkozott aktivistákkal, érdeklődő polgárokkal, polgármesterekkel  Orbán Balázs államtitkár. A megjelenteket Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte, majd Orbán Balázs adott tájékoztatót az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről, a kormányzati döntések hátteréről. Mint elmondta, az elmúlt időszakban mindent a koronavírus elleni védekezés, illetve a járvány káros hatásainak felszámolása határozott meg. Magyarország sikeresen védekezett a járvány ellen, ez igaz az egészségügyi vonatkozású elemekre, s igaz a gazdaság újraindítására is.

„HELIKOPTEREZÉS”, VAGY GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS
Előadásában Orbán Balázs elmondta, hogy a világ valamennyi országának gazdaságát térdre kényszerítette a járvány, mérete lényegesen nagyobb volt, mint a 2014-ben végigsöprő világméretű válság.
Két út állt az államok előtt. Az egyik, az ún. „helikopterezés”, azaz a lakosság számára történő pénzosztás. Ez nyilván korlátozottan és rövid ideig segítheti a polgárokat, de a válság hatásait mélyíti és elnyújtja. Ennek oka pedig az, hogy a gazdaság nem tud termelni, munkahelyeket teremteni. A másik út, amit a kormány is választott, a gazdaság élénkítése. Ez rengeteg elemből áll, a Magyar Falu Programtól a családtámogatások számtalan formáján át  a vállalkozások támogatásáig.
Nem véletlen, hogy Európában elsőként a magyar gazdaság „ébredt”, s a járvány előtti szintre emelkedett a munkahelyek száma, a gazdaság teljesítőképessége.

LEHETŐSÉG VOLT A VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSÁRA
Orbán Balázs emlékeztetett arra, hogy az EU törvényei tiltják a nemzeti  (hazai)  vállalkozások kizárólagos támogatását. A versenysemlegesség szemlélete miatt korábban nem volt mód arra, hogy kizárólagosan a hazai vállalkozások számára juttassanak támogatást.  A járvány miatt az EU ezt a rendelkezést felfüggesztette, így nyílt mód arra, hogy a hazai vállalkozásoknak kiemelt támogatást tudjon nyújtani a kormány. A különböző támogatásoknak köszönhetően a vártnál gyorsabban sikerült talpra állítani a magyar gazdaságot, s ez  a záloga annak, hogy a gazdaság válságán minél hamarabb túl legyünk.

MIÉRT KAPUNK SOK TÁMADÁST?
Az államtitkár szólt az aktuálpolitikai kérdésekről is. Elmondta, hogy a Magyarország elleni támadás a gyermekvédelmi törvény miatt felerősödött. Megítélése szerint ez az oka annak, hogy a kárenyhítési alap támogatásának folyósítását egyelőre felfüggesztette az EU. Mind mondta, pedig a törvény csak és kizárólag a gyermekeink érdekeit védi.