Koronavírus, avagy gondolatok a családokért, csődbe ment vállalkozásokért, a nehéz helyzetbe kerültekért

Tavaly márciusban senki nem gondolta volna, hogy a koronavírus ennyire átrajzolja majd a társadalom morális állapotát, gazdasági életét. Senki nem gondolta, hogy jelentős mértékben „megzakkan” közállapotunk, s ilyen hatalmas számban kerülnek nehéz helyzetbe az emberek.

Mert a koronavírus átrajzolt sok mindent,  ennek legszembetűnőbb hatása, hogy már nem a vírus ellen hadakozunk, hanem egymás ellen. Nem a vírus a fő ellenség, hanem a másik.

Megzakkantunk
Ha megnézzük a közösségi médiák bejegyzéseit, hozzászólásait, nyilvánvaló, hogy morális állapotunk szép lassan közelít a béka feneke alá. Lassan mindegy, hogy ki mit ír, a hozzászólások eldurvultak, íródik minden, ami a csövön kifér. Az összes frusztráltságunkat mások sárba tiprásán vezetjük le. Ehhez persze az is kellett, hogy az IQ szélsebesen zuhanjon a szakadék felé. Mert zuhan, elég rendesen.

Megzakkantunk
Mert ha szó van arról, hogy kik kerültek nehéz helyzetbe (kisvállalkozások, szállodák dolgozói, vendéglátósok, zenészek, színészek, idegenvezetők, utazási irodák alkalmazottai, iskolai büfések, stb. ), akkor jön az utasítás: „menjenek el dolgozni a rohadékok, se sírjanak”! Persze, ha ez ennyire egyszerű lenne! Nem szólva arról, ha mindannyian elmennek máshová dolgozni (sokan ezt teszik is), akkor egy idő után erre csak akkor van esély, ha valakit kitúrnak a helyéről. Mert rögtön százezernyi munkahely azért nincs kicsiny hazánkban.
Az is igaz, várjuk az üdülés lehetőségét, azt, hogy fesztelenül mehessünk koncertre, étterembe, hallgatjuk a zenét, nézzük a filmet, de azért húzzanak el dolgozni a mihasznák!  Nincs empátia, csak ellenszenv, nem is akarjuk átlátni a dolgokat, megérteni az összefüggéseket.

Megzakkantunk
A bezártság végletekig feszítette szinte mindenki idegrendszerét. Van, aki munkája miatt él egyre nehezebb napokat, pl. az egészségügyben dolgozók, az anyagilag nélkülözők, akik hosszabb ideje nem jutnak megfelelő jövedelemhez, mert a Covid kihúzta lábuk alól a talajt. S ha valahol felrebben tőlük egy-egy elkeseredett mondat, azt azonnal igyekeznek egyesek megtorolni. Ami szomorú, hogy a történtek, összefüggések, tények megfelelő ismerete nélkül, csak úgy, ami a csövön kifér…. dől a harag, elutasítás.

S jó-e hogy megzakkantunk?
Azoknak bizonyára, akik tudtak a zavarosban halászni, s részesei lehettek a piac újra felosztásának. A többségnek nem, de ebből sem tanultunk. Mert azért az örök igazság, hogy bajban az összefogás segít. Vannak kezdeményezések, mint pl. Kazincbarcikán az elmúlt évben maszkot varrók csapata. Önzetlenül, saját pénzből és időből ingyenesen igyekeztek segíteni. De ma alapjaiban az érzékelhető, hogy nem az összefogás, a segíteni akarás dominál, hanem valami a társadalmat atomjaira feszíti szét.

Megzakkantunk, nincs bocsánat semmiért!
Eljutottunk oda, hogy ma már nincs bocsánat semmiért. Nincs bocsánat, ha a másik másként gondolkozik a politikáról, más nézeteket vall.  Nincs bocsánat, ha valaki oltakozott. S akkor sincs, ha nem élt a védőoltás lehetőségével. Nincs bocsánat, ha felvette a maszkot, s akkor sincs, ha nem viseli. Nincs bocsánat ha….
Ma már nincs bocsánat semmiért.


Pedig el kellene jutni az emberségig, de sajnos ide még hosszú idő vezet. Eljutottunk arra a pontra, hogy hosszú ideig nem is a vírus kísért majd minket, hanem az, amilyenné a világot változtattuk. S ez nincs így rendben.

-rizner-