60 évvel ezelőtt járt először ember az űrben

1961. április 12-én -én, helyi idő szerint reggel 9:07-kor a Vosztok-1 elstartolt a Bajkonur űrközpontból , majd röviddel később Föld körüli pályára állt utasával, Jurij Gagarinnal.
Az űrhajósnak csak annyi teendője volt, hogy rádión végig jelentette a saját állapotát, valamint az űrhajója működésének paramétereit, amelyek rendben voltak a negatív várakozások ellenére. Az űrhajó irányítása automatikusan zajlott, emberi beavatkozásra nem volt szükség. A szovjet tudósok nem tudhatták előre, mi fog történni az űrhajóssal, így azzal számoltak, hogy képtelen lesz bármilyen művelet elvégzésére. Ezért az űrhajónak automatikusan kellett működnie és végrehajtania a küldetést. Ezzel az emberes űrrepülések terén is megelőzték a szovjetek az amerikaiakat.

Jurij Gagarin repülése óta hatalmas utat tett meg az űrkutatás, Csak a legfontosabb lépcsőfokok
– Holdra szállás
– Űrállomás
– Hubble űrteleszkóp
– Bolygókutatás, marsi járművek
– A NASA Artemis programja: Az első nő ás újabb űrhajósok küldése a Holdra, a Hold részbeni kolonizálása, mely megteremti a Mars meghódítását.

Ebben a történetben Jurij Gagarin szerepe fontos, még fontosabb az a hatalmas erőfeszítés, amivel az univerzumot kívánja felderíteni az emberiség.

Hubble űrteleszkóp
Mars Rover
Nemzetközi Űrállomás
Cassini űrszonda