Nem sok IQ kell hozzá, de van akinek ez sem megy, azaz a leghülyébb betörők

Vidám hírek rovat
A bűnözéshez nem kell sok ész, de azért egy minimális IQ mennyiség talán nem ártana. Rendszeresen lehet olvasni elmebeteg történetekről, mi most csokorba gyűjtöttünk néhányat.

További hírekért keresse fel hírportálunkat:https://www.hirozon.hu, vagy lájkolja facebook oldalunkat, ahol minden hír megjelenik:https://www.facebook.com/hirozon.hu


Magára hívta a rendőröket a lúzer betörő, mert nem tudott kijutni a boltból
A férfitől megkérdezték, mit keresett az üzletben, mire azt felelte, hogy üldözték, és szeretett volna elbújni az üldözője elől. A szerencsétlen tolvaj a hátsó ajtón ment be a szervízbe, de arra nem számított, azzal, hogy kinyitja az ajtót, egy nagy halom gumiabroncs dől le rá.
Annyi gumi lepte el, hogy meg sem tudott szinte mozdulni, kiszabadulnia pedig teljesen lehetetlenség volt, így jó ötletnek tűnt a segélyhívót tárcsázni.

Beszorult a kéménybe 1.
Segítséget kért a rendőrségtől egy feltételezett betörő, miután a bűncselekmény végrehajtása közben fogságba ejtette az épület kéménye.
A hatóságok tájékoztatása szerint Jesse Berube a kéményen lecsúszva szeretett volna bejutni egy kaliforniai bárba, de félúton elakadt.
Mivel képtelen volt mozogni, valahogy a telefonjához nyúlt és értesítette a rendőröket. Végül a tűzoltók mentették ki a 32 éves férfit a szorult helyzetből.

Beszorult a kéménybe 2. (az ózdi betörő követe az amerikai példát)
A kéményen át akart bejutni egy ózdi kocsmába egy betörő, de beszorult, és csak a rendőrök és a tűzoltók tudták kiszabadítani. Azzal védekezett, hogy csak a focizás közben a tetőre felrepült labdáját kereste.
A rendőrség szerint először a hátsó ajtón át akart bemenni az ózdi italmérésbe a betörő, de az nem sikerült, így felmászott a tetőre, hogy a kéményen át jusson be. 
A férfi a szűk helyre beszorult, mozdulni sem tudott. A Police.hu tájékoztatása szerint a segélykiáltásokat a kocsmát nyitó alkalmazott hallotta meg, és ő hívott segítséget. Végül tűzoltók emelték ki a férfit, akit kihűléses tünetekkel vitték kórházba. A pórul járt betörő valószínűleg több órát töltött a kéményben, mire észrevették és kimentették.

Beszorult a rácsok közé
A legnagyobb hazai lúzer betörők egyike kétségtelenül K. Lászlóné (60), ő beszorult a fosztogatásra kiszemelt erdőbényi ház rácsai közé. Az asszony rosszul mérte fel a terepet, nem tudta átpréselni magát a rácsok között. Két napot töltött étlen-szomjan a rácsok fogságában, míg a rendőrök rátaláltak, kiszabadították és nyomban bevitték az őrsre, biztonságosabb rácsok mögé.

Szoborrá akart válni, így bújva el a rendőrök elől
Letartóztattak egy birtokháborításon kapott 29 éves ausztrál férfit, aki úgy próbált elrejtőzni az őt kereső rendőrök elől, hogy szobornak tetette magát . Az Adelaide városában található építkezésre csütörtökön, nagyjából hajnali fél négykor hívta ki a rendőröket a területet őrző biztonsági cég, mert egy férfit láttak ott sétálni, elemlámpával a kezében.
A rendőrök körbezárták a területet, majd egy keresőkutyával kezdték el átvizsgálni az épületeket, és az egyikben meg is találták a meg nem nevezett férfit, aki igazán furcsa módszerrel próbált meg elbújni: úgy csinált, mintha csak egy szobor lenne, bízva abban, hogy így nem fogják észrevenni .
A trükk végül nem jött be. A férfit letartóztatták, és birtokháborítás vádjával indítottak eljárást ellene.

Fűnyírót lopott a focipályáról
Fél óráig örülhetett zsákmányának Tokod büszkesége, aki egy fűnyírót lopott a Komárom ­Esztergom megyei település focipályájáról. Igaz, hogy az 58 éves férfi ügyelt rá, hogy hazafelé ne nyírja a füvet, csak tolja a gépet, de arra nem gondolt a temérdek eszével, hogy a keréknyomok egyenesen hozzá vezetnek.

Kifogott a páncél a rablókon
Mackólopás és mackólopás közt nagy különbségek lehetnek. G. Sándor (58), F. István (56), s P. Péter (47) kihozta az ügyből, amit lehetett. A férfiak kinéztek egy széfet a Móricz Zsigmond körtéren, majd kihagyva a zárral babrálást, egy csákánnyal kiütötték a falat. A mackót megszerezték ugyan, de kinyitni nem tudták, ezért a két és fél mázsás holmit elvonszolták a parkolóig. Ott az autóba sem tudták berakni a cuccot, de ez volt a kisebbik baj: az egészet végignézte a szemközti erkélyről egy lakó, aki, miután kiröhögte magát rajtuk, hívta a rendőröket. G. Sándor 4 év 6 hónapot, a másodrendű P. Péter 2 év 6 hónapot, a harmadrendű Z. László 3 évet, míg F. István 2 év börtönt kapott.

Ráült a telefonra, a rendőröknek küldözgetett SMS-t
Fegyverkereskedőket fogtak el a ferencvárosi rendőrök. A kereskedők lebuktatása nem igényelt túl komoly erőfeszítést, egyikük július 6-án, este fél tizenegytől a rendőrség siketek számára fenntartott sms-vonalára kezdett üzeneteket küldözgetni, melyekben fegyvert és lőszereket kínált eladásra.
A rendőrök találkozót beszéltek meg az eladóval a IX. kerületi Üllői útra, ahova az üzenetek küldője el is ment. A 24 éves nőnél az igazoltatáskor egy élesnek látszó pisztolyt és lőszereket találtak.

A lopás helyszínén füveztek, majd elaludtak
fiúk a kaliforniai Wintonban, egy építkezésről loptak réz kábeleket és egyéb tárgyakat. Felpakolták a kocsijukat, majd beszálltak az autóba és marihuánát szívtak, ezután pedig elaludtak. Egy arra járó rendőr vette észre őket. A rendőr szerint erősen érezni lehetett a kocsiból kiáramló marihuána füstöt. Azt mondta, a két fiú olyan mélyen aludt, hogy neki kellett őket felébresztenie. A két bódult elkövetőt letartóztatták. Úgy tudni, bandatagok mindketten, és fegyver is volt náluk, amit még márciusban loptak.

Ráült a telefonra, és ezzel is a lehető legnagyobb pechje volt.
Érdekes hívás futott be az angliai Staffordshire megye rendőrségére: a telefonba ugyan nem szóltak bele, ám a hangok alapján a rendőrök rájöttek, hogy a vonal túlsó felén éppen rablás folyik, így még “vonalban” voltak a betörők, amikor elkapták őke
Otthagyta a személyiét
Elég gyanús, hogy a rendőrség azt a férfit kapta el, aki betört egy kondorosi tanyára, ugyanis a helyszínen megtalálták a tárcáját, benne a személyi igazolványával – írja a police.hu. Nézzük végig a a fantasztikus eseménysort, amelynek főszereplője a 20 éves N. Richárd, és amelyek idén vádemeléssel értek véget! Hősünk 2013. október 14-én betört egy kondorosi tanyára, berúgta a bejárati ajtót. Egy kerékpárt, dvd-ket, videokazettákat és egy tévét szedett össze.
Eközben, a tulajdonos megbízásából, egy házaspár érkezett megetetni a tanyán tartott állatokat, így a betörő menekülőre fogta.
Az etetni érkező férfi az udvaron megtalálta a tettes táskáját, a konyhaajtóban pedig a pénztárcáját. hívta a rendőröket, akik a tárcában hagyott iratok (például személyi igazolvány) alapján könnyen azonosították a feltételezett elkövetőt.

Halmazati hülyeség
Botcsinálta tolvajt fogtak a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírmadán, vasárnap éjszaka. A fiatal fiú egy tároló lakatját akarta lefeszíteni, hogy oda betörjön, de egy szomszéd megzavarta. Egy motorral próbált elmenekülni, de az nem indult be, miután betolta, a lánc leesett, a hátsó kerék megszorult, a tolvaj pedig átesett a motoron. A tettes végül elszaladt, de később visszatért, hogy elvigye a járművet, a rendőrök azonban elfogták. Kiderült, a betörés kísérletével gyanúsított vajai fiú a motort ugyanezen az éjszakán egy pusztadobosi ház udvaráról lopta el.

Meztelen menekült
Még a gatyája is ráment egy betörőnek akciójára az Egyesült Államokban: teljesen levetkőztették a háziak – írja az AP-re hivatkozó MTI. A 20 éves behatolót éppen munka közben érte a hazatérő házaspár, aki elkövette azt a hibát, hogy megragadta a 69 éves feleséget. Ezen a 70 esztendős férj annyira feldühödött, hogy rávetette magát a betörőre és sorra lecibálta róla ruháit, amit megkönnyített, hogy ifjú nadrágja ganxstarapperesen bő volt. A kicsomagolás az alsónadrág és a lábbelik elkobzásával ért véget, minek utána a betörő felkötötte a nyúlcipőt.
A házaspár rögvest telefonált a rendőrségnek. A személyleírást firtató kérdésre a férj a következőt válaszolta: “Azt hiszem, könnyű felismerni. Ő lehet az egyetlen meztelen seggel rohangászó férfi egész Duluthban”. A betörőt húsz perc múlva elfogták