Március 15-e, mint a politika játékszere. Az eltakart kokárdától a patkószegig

Nincs március 15-e, amikor nem jutna eszembe az e naphoz kapcsolódó néhány emlék. Az idősebb korosztály velem együtt mindezt átélte, a mai fiataloknak azonban talán el sem hihető. Mert a politika viszonya március 15-éhez sokat változott. Tiltották, majd hivatalos ünnep lett. Tiltották, de az emberek lelkéből nem törölhették ki.

Emlék 1.
Alsós diák voltam, amikor március 15-éken édesanyám fehér inget adott rám, feltűzte arra a kokárdát, majd egy pulóvert adott rám. Lelkemre kötötte, hogy a pulóvert le ne vegyem az iskolában. Nem értettem, miért nem láthatja senki a kokárdámat. Még arra emlékszem, hogy egy alkalommal tanítóm észrevette, s levetette a kokárdát. Otthon elmeséltem édesanyámnak, aki kétségbeesett. Nem tudtam semminek az okát, de azt láttam, hogy napokon keresztül nagyon zaklatott volt.

Emlék 2.
Volt a faluban egy különc férfi, ma talán hobónak neveznék. Ha jól emlékszem, valamilyen Dezső volt. Mindenki elismerte, hogy egy értelmes férfi, de sokan zavart keltő személynek tartották. Az már beszédtéma volt, hogy Dezsőt elvitték-e a rendőrök? Mert őt minden március 15-e előtt bekaszlizták néhány napra. Gyerekként nem értettük a dolgot, furcsa, különös embernek tartottuk Dezsőt, akit a rendőrök rendszeresen elvittek. Március 15-éken.

Emlék 3.
Volt otthon a teraszon egy ütött-kopott diófa asztal. Annak az egyik sarkából egy nagy fejű szög állt ki. Mi gyerekek rendszeresen próbáltuk azt kipiszkálni. Nagymamám ezt látva, szólt, hogy ne bántsuk azt a szöget. Miért, kérdeztük.
Elmesélte, hogy Damjanich János, mielőtt 1849. tavaszán Szolnok ellen indult csapataival, a csata előtti napon ezen a portán pihent. Az ő szülei nagy tisztességnek vették, hogy Damjanich ott pihen. Megkérték, hogy hagyjon valami emléket. Damjanich pedig egy patkószöget ütött az asztal sarkába. Azt a szöget, amit mi piszkálgattunk, de nagyszüleink óriási becsben tartották.

Felnőtt fejjel is átéltem jó néhány március 15-i furcsaságot, de akkor már értettem, hogy a politika tiltja e nap megünneplését.
Emlékszem, amikor az első lovas felvonulást szerveztük Kazincbarcikán putnoki lovasok közreműködésével. A BVK akkori vezetése ezt támogatta, a városi pártbizottság vezetője tajtékzott, igyekezett betiltatni azt. Szerencsére a lovas huszárok végig vonulhattak a város utcáin. Meg kell jegyezni, hogy a BVK akkori vezetése mindég lojálisan viszonyult március 15-éhez. E napon reggel a vezetők számára tartottunk ünnepi műsort, amin szinte kivétel nélkül minden vezető részt vett.

Az is érdekes emlék, amikor Patkó Bélával Pilvax kávéházat rendeztünk az akkor még működő Napfény étteremben. Jöttek a fiatalok, meg aztán a rendőrök, akik bezáratták a Pilvaxunkat.

S persze az is nehezen felejthető emlék, amikor a nyári olvasótáborba csoportvezetőként dolgozó pesti fiatal költők, írók a fővárosi március 15-i eseményekről meséltek. Többek között a lánchídi csatáról, ahol a rendőrök szó szerint szétverték a békésen felvonuló tömeget.

A politika saját ízlése szerint viszonyult a március 15-höz. Sokáig tűzzel-vassal tiltotta azt.
De a politika a lelkekbe nem tudott behatolni, ott mindég ünnep volt számomra és sokak számára március 15-e. Petőfi, Jókai, Vasvári, s a többi fiatal hihetetlen dolgot vittek végbe, megérdemlik az emlékezést. Olyat tettek, aminél többet nem lehet tenni a hazáért. Életüket áldozták.


Szép és megható, hogy ez az ünnep végre hazatért, elfoglalta méltó helyét emlékeink sorában.

-rj-


Please follow and like us: