Néhány napra lőttek a nyárnak, cudar idő, hideg hajnalok jönnek

HIDEGFRONT ÉRKEZIK TÖBBFELÉ VIHAROS SZÉLLEL, ELSZÓRTAN ZIVATAROKKAL

SZÉL

Napközben egy hidegfront hatására északnyugat felől egyre nagyobb területen fordul át a délies irányú szél északnyugati, északi irányba (a délkeleti országrészben csak az esti órákban) és megerősödik, délutántól a Dunántúlon, estétől pedig az északkeleti országrészben viharossá (70-90 km/h) is fokozódik. Kiemelten a Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak. A késő esti órákra némileg veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések (40-60 km/h) még vasárnapra virradó éjszaka is lehetnek.

ZIVATAR

A délutáni óráktól kezdve északnyugat felől elszórtan lehet számítani zivatarok kialakulására, – nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton, illetve az Északi-középhegység térségében – itt egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. A záporok, zivatarok legkésőbb (a vasárnap éjjeli órákban) a délkeleti országrészt érhetik el, így ott szombaton zivatarok kialakulásának kicsi az esélye. A zivatarokat elsősorban viharos széllökés (60-80 km/h), esetleg jégeső, valamint az Északi-középhegység térségében akár felhőszakadás (helyenként > 20-30 mm) is kísérheti.

VASÁRNAP
Éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult égre, és sokfelé esőre, záporra van kilátás, egy-egy zivatar is kialakulhat. Reggelre a Dunántúlon, majd napközben középen és keleten is csökken a felhőzet, már csak nappali gomolyfelhő-képződére számíthatunk. A frontális csapadék a déli órákra a keleti határ mentén is megszűnik. Az északnyugati szél nagy területen erős, helyenként viharos lesz, de estére jelentősen veszít erejéből a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között alakul.

HÉTFŐ
A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre, kevés fátyolfelhőre, csapadékmentes időre számíthatunk. Az északi szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 26 fok között alakul.