Számomra 3 igazán ikonikus alakja van a hazai sportéletnek. Balczó András, Wichmann Tamás és Benedek Tibor.
Sosem felejtem el, amikor középiskolába visszautazva rádión hallgattam, ahogyan Balczó András az olimpiai aranyért fut. Szégyen, nem szégyen, tizenéves koromban kicsordultak a könnyeim a közvetítés végén, amikor a riporter kiabálta…Balczó András olimpiai bajnok!
Mert Balczó példakép volt. Példakép a lemondásról, a küzdésről. Mindent a sport céljai alá rendelt. Alázattal, hittel, szerényen, nem a pénzért, hanem a nemzet sikeréért.
És ugyan így megkönnyeztem Wichmann Tamás ezüst érmét. Ő, aki kiköltözött a lakásából, s a Duna partján lakott, hajnaltól éjszakáig edzett, szinte megszállottként dolgozott a sikerekért, még sem tudott felérni a csúcsra. 9 világbajnoki címe mellett sem tudott felállni a hőn áhított olimpiai dobogó legfelső fokára. Mindent elért, de az arany nem jött össze számára.
Ő is mindent a sport céljai alá rendelt. Alázattal, hittel, szerényen, nem a pénzért, hanem a nemzet sikeréért dolgozott, küzdött. Egy ikonja volt a korosztályunknak. Ő is elment, mint Benedek. Meghalt idén februárban.
És most Benedek Tibor! Aki miatt igazán szerethető volt számomra a vízilabda. Felejthetetlen , ahogyan vártuk az olimpia döntőket, drukkoltunk a csapatnak és Benedek Tibornak. A szerény fiúnak, aki vállán vitte a csapatot. Küzdött, gólt lőtt és példa lett. Olyan példa, akiért még szerethető volt a sport. Mert ő sem a pénzért játszott, hanem mindannyiunkért. Soha, egy percig sem éreztem, hogy a pénz dominálna. Soha nem éreztem ezt Balczó Andrásnál, Wichmann Tamásnál és Benedek Tibornál sem.
A küzdeni tudás, hatalmas szív az, ami megmarad bennem,amikor könnyek szöktek szemembe az olimpiai aranyaik, sikereik, kudarcaik után. Mert az ő aranyaikat, sikereket, kudarcaikat megkönnyeztem, az övéiket igen. Híres emberek, nagy sportolók voltak, és mérhetetlenül szerények. Emberek, sportemberek voltak a szó nemes értemében. Olyanok, akik már talán nincsenek is, akik miatt szerethető volt a versenysport.
Sok olyan sportoló van, akiket tisztelet, szeretek, akik sok örömet szereztek, nagyra becsülök, de számomra ők hárman a magyar sport igazi ikonikus alakjai.
S van egy személyes vonulata is a történetnek. Deniz, a kazincbarcelónai rapper gyönyörű dalt írt olimpikonjainkról, s benne megénekelte Benedek Tibor is.
Az ő dalával búcsúzom Benedek Tibortól.
Köszönöm, hogy voltál a magyar sportnak! Köszönöm, hogy felejthetetlen élményt, örömet okozott játékod! Nyugodj békében!
-rizner-