A nyirokkezelés

Mi is az a nyirok? Hogyan épül fel és hogyan működik a nyirokrendszer?

A sejtek tápanyag-ellátását a zárt érrendszer biztosítja, mely artériás és vénás keringésre tagolódik. A kapilláris hálózat nem érintkezik közvetlenül minden sejttel. A zárt érrendszeren kívül lévő szövetközti nedv az, amely a sejtek közvetlen környezetét jelenti. Ide jutnak a sejtfalon keresztül a sejtanyagcseréhez szükséges anyagok, majd jutnak vissza a felesleges, vagy már átalakított végtermékei. A felesleges anyagcsere-termékeknek vissza kell jutniuk a vérkeringésbe, ami részben a vénákon keresztül (kb. 70%), részben a nyirokereken keresztül (30%) történik.

A nyirok, hasonlóan a vérhez, sejtes elemekből (lymphocyta-nyiroksejt) és plazmából (víz, ionok, fehérje) áll. A nyirokrendszernek szerepe van a szervezet folyadék-háztartásának szabályozásában, a zsíranyagcserében és meghatározó szerepet tölt be a szervezete immunológiai működésében – legyen szó akár bakteriális, akár virális fertőzésekről, vagy daganatos megbetegedésekről.

A nyirokrendszer nyirokerekből és nyirokcsomókból áll. A nyirokerek vakon kezdődnek a szövetekben (nyirok-kapillarisok). Ezek egy adott régióból gyűjtik össze a nyirokfolyadékot, és összefutva a gyűjtő- vagy kollektor ereket alkotják.

A kapillárisoknak és a kis kollektoroknak nincs izmos sejtfaluk, működésüket a nyomásviszonyok alakulása, az izompumpa, a légzőmozgás és az artériás-vénás keringés pulzálása is befolyásolja.

Ezek aztán nyirokér-kötegekbe, majd nyirokcsomókba futnak össze. A nyirokcsomók feladata többrétű: biológiai szűrőállomások, a lymphocyta képzés helyei, és a nyirok fehérjetartalmát szabályozzák. Itt speciális falósejtek, un. phagocyták kebelezik be a káros anyagokat. Hasonlóan a vénás keringéshez, a nyirokerekben is találhatóak billentyűk, amelyek feladata az egyirányú nyirokkeringés biztosítása.

A nyirokoedema

A lymphoedema a szövetközti folyadék kóros felszaporodása, mely a nyirok elvezetésének elégtelenségéből következik.

Kezdetben az oedema vizenyős, de krónikussá váló elvezetési zavar miatt az oedema tömöttebbé válik a felszaporodó kötőszövetes rostok miatt.

Hogyan alakul ki nyirokoedema?

Nyirokoedema kialakulhat primer vagy secunder módon.

Primer nyirokoedema kialakulása során a kiváltó ok nem ismert. Általában a nyirokrendszer elégtelen fejlődése miatt alakul ki, és bármely életkorban kialakulhat. Több végtagot is érinthet.

Secunder nyirokoedema valamilyen kórfolyamat következményeként alakul ki.

  • Napjainkban az egyik fő kiváltó ok a daganatos megbetegedések növekvő száma. Oka lehet a daganat okota nyirokút elzáródás, illetve a műtétek során átvágott nyirokerek, eltávolított nyirokcsomók miatt sérült nyirok-elvezetés.
  • fertőző betegségek miatt (cellulitis, orbánc)
  • trauma
  • túlsúly
  • rheumatoid megbetegedések (RA, arthropathia)
  • idősebb életkor / hormonháztatás megváltozása /
  • egyéb (lelki okok, stressz…)

Tünetek, stádiumok:

Már korai stádiumban vannak kórjelző tünetek, amik elsősorban az oedemas állapot változékonyságában nyilvánulnak meg  – mivel ezek nem egyértelműek, gyakran vezethetnek félrediagnosztizáláshoz.

  1. Az oedema a kezdeti stádiumban ujjbenyomatot tartó, a ruházat viselése nyomás „bevágódások” alakulnak ki. Az oedema általában terhelés hatására jelentkezik, spontán vagy pihenésre szűnik (egészséges embereknél is kialakulhat)
  2. Enyhe fokú, puha, ujjbenyomatot tartó oedema. Pihenésre javul, de nem szűnik meg teljesen.

3. Már irreverzibilis oedema. a kötőszövetes felhalmozódás miatt az oedema tömött tapintatúvá, tésztaszerűvé válik, az ujjbenyomatot nem tartja.

4. Elephantiasis – oszlopszerű végtag, a kötőszövet nagyfokú felszaporodása miatt. a bőr elszíneződött, másodlagos elváltozások, szövődmények (hyperkeratosis, fekély) jelennek meg.

Prevenció: a lymphoedema nem gyógyítható állapot, folyamatos, fenntartó kezelést igényel, épp ezért a prevenció az Ő esetükben a 2 fő szempont alapján :

  • ne fokozzák a nyiroktermelést (szauna, fertőzések kivédése, fokozott fizikai megterhelés kerülése)
  • ne alakuljon ki nyirokelfolyási zavar (szoros ruházat…)

A nyirokoedem kezelése
-manuális kezelés
– gépi kompressziós terápia
-bandázsolás (fáslizás vagy kompressziós harisnya viselése)
-torna

Manuális kezelés: jelenleg Magyarországon csak gyógytornász, illetve gyógymasszőr végzettséggel végezhetnek nyirok-drenázs kezelést.  A kezelés célja a kezünk segítségével terelni a folyadékot a nyirokereken keresztül, ill. átterelni a felgyűlt folyadékot a jó/jobb állapotban lévő nyirokerek felé. A manuális technika során finom mozdulatokkal tereljük a nyirokfolyadékot, amely a betegnek nem okozhat sem fájdalmat, sem bőrpírt.

Gépi nyomáshullám kezelés: csak kézi nyirokkezelés után, önmagában nem alkalmazható!

A gép a distalis régiótól a proximalis régió felé tereli a folyadékot. Minél kötöttebb az oedema, annál kisebb nyomással kezelünk.

Bandázsolás: fásli ill. meghatározott kompressziójú harisnya alkalmazása. Daganatos megbetegedések esetén az egy éves negatív státusz meglétéig csak ez a technika alkalmazható.

A kezelések hatásának fokozására az izompumpát támogató torna alkalmazása javallott.  

Ha a kezeléssel kapcsolatban információra lenne szüksége, keresse fel kezelőorvosát, illetve keressen megfelelő végzettségű szakembert!

Kohutné Asztalos Judit
Gyógytornász

A cikk megjelenését támogatta: