Mit tettek értünk választott képviselőink a vészhelyzet idején?

Megítélésem szerint rendkívül fontos, hogy különleges esetekben- pl. a mostani vészhelyzet-választott képviselőink hogyan tevékenykednek. Az ő példamutatásuk, munkájuk meghatározó jelentőségű. Pontosan ezért fontos kérdés, hogy vállalták-e, hogy egy-egy feladat élére állnak, gondoskodó módon viszonyultak-e választóikhoz, szerveztek, tájékoztattak, segítettek? Kicsit patetikusan fogalmazva: együtt lélegetek-e választóikkal?

Két város, Ózd és Kazincbarcika esetében az egészségüggyel is foglalkozó bizottságok elnökeinek munkáját elemezgettük, hiszen az ő bizottsági elnöki megbízatásuk szorosan kapcsolódhatott a Covid-19 járványhoz, a megelőzéssel kapcsolatos feladatokhoz. Kizárólagosan a fecebookra, lakossági véleményekre hagyatkoztunk.  A facebook azért fontos,  mert  ma ez a tájékoztatás legelfogadottabb, legszéleskörűbb és leggyorsabb módja.  
Ebből adódóan, ha valamelyik elnök tevékenységéből bármit is kihagytunk, akkor azért elnézést kérünk, s jelzés esetén örömmel pótoljuk ebbéli mulasztásunkat.

Négy területet elemeztünk, a leírások persze nem adják vissza hűen az elvégzett munkát. Talán nem is ez a fontos, hanem az, érezhették a lakók, választott képviselőjük mit tett értük.

Zsuponyó Anett Ózd  város önkormányzatának képviselője, egyben az 1. sz. választókerület képviselője, az Egészségügyi és Szociális Bizottság  elnöke.

Dr. Perjési Zsolt  Kazincbarcika város önkormányzatának képviselője, egyben a 10. sz.választókerület képviselője, a  Társadalompolitikai, Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke, mely magában foglalja az egészségügyet is.

Helyreigazítás: A cikkben tévesen közöltük, hogy Dr. Perjési Zsolt bizottsági elnök, ezért tőle elnézést kérünk, a rá vonatkozó írást töröljük. Mindennek ellenére álljon itt példaként Zsuponyó Anett munkássága.

Fotók:
– ozd.hu,

-rj-