Őt körözik a sályi gyilkosság miatt

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 05000/52/2020. bűnügyi szám alatt emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben, aki 2020. január 30-án, a délelőtti órákat megelőzően, sályi otthonában bántalmazta az ott élő 61 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a bűncselekménnyel összefüggésben szükségessé vált a 21 éves Tomori Dávid kihallgatása.

A férfi bejelentett lakcímén nem tartózkodik, tartózkodási helye ismeretlen, ezért ellene a rendőrség elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.