Jó hangulat, finom étkek, vendégszeretet. Ilyen volt Bánhorvátiban a XIII. Krumplis Lángos Fesztivál

6 q burgonya, 250 kg liszt fogyott a bánhorváti Krumplis Lángos Fesztivál étkeinek elkészítéséhez. Az előkészítésben, gyúrásban, sütésben résztvevő hölgyek elmondták, reggel 6 órakor kezdődött a munka, hogy mire a vendégek megérkeznek, legyen mit fogyasztani.
S jöttek is sokan Bánhorvátiból és a környező településekről. Mindenki a közvetlenséget, a jó hangulatot, na meg a finom étkeket dicsérte.

A 13. alkalommal megrendezett fesztivált Deák-Szinyéri József, Bánhorváti polgármestere nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Garay Tibor, a testvértelepülés, Berzéte polgármestere.
A gasztronómiai élmények mellett szórakoztató programok is várták a vendégeket, ezek sorát az óvodások műsora nyitotta meg.

A fesztivál nem csak a helyieket, a környező települések lakóit vonzotta, hanem hazacsábította az innen elszármazottakat is. A helyi asszonyokkal együtt dolgozott Magyar Alfrédné, aki bő egy évtizede költözött családjával a nyugati határszélre, Fertődre. Idén harmadszor látogatott vissza a bárhorváti fesztiválra, s magával hozta barátnőjét is, aki Sarródról érkezett.

Jó volt látni és megélni a rendezők vendégszeretetét, a jó hangulatot, a közvetlen társalgást, a hajnal óta dolgozó hölgyek vidámságát. S jó volt látni, hogy sok gyermek, fiatal is segítette a rendezvény sikerét, ott szorgoskodtak a gyúrásnál, sütésnél.

S a rendezők is elégedetten nyugtázhatták, hogy hosszú sorok kígyóztak az itt készült ételekért (krumplis lángos, csöröge, stb.).

Aki idén nem jutott el Bánhorvátiba a krumplis lángos ünnepére, jövőre szakítson időt egy látogatásra. Egész biztosan jól fogja magát érezni.

-rizner-

A galéria a képre kattintva nyitható meg