TOVÁBBRA IS JELENTŐS A KÜLÖNBSÉG AZ ORSZÁG NYUGATI ÉS KELTI RÉGIÓI KÖZÖTT. Borsod is a sereghajtók között

MEGYEI KÜLÖNBSÉGEK A BÉREKBEN
Továbbra is jelentősek a különbségek a bérekben az ország keleti és nyugati régiói között.
A napokban megjelent a KSH Fókuszban a megyék című kiadványa, amelyből kiderült, hogy az idei első félévben Budapesten lehetett a legtöbb pénzt keresni. A havi nettó átlagkereset 300 ezer forint volt a fővárosban, ami 1,8-szor magasabb, mint a legalacsonyabb fizetést produkáló Szabolcs-Szatmár-Bereg (164 ezer forint) megyében.  
Budapest után a második legtöbb fizetés Győr-Moson-Sopron megyében van (252 ezer forint), a dobogó harmadik fokán  pedig Fejér megye  található 240 ezer forintos nettó átlagfizetéssel.
A négy legalacsonyabb keresetet biztosító megye: Borsod  (187 ezer forint) Nógrád (180 ezer forint), Békés (173 ezer) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (164 ezer)

TOVÁBBRA IS LEMARADÓBAN AZ ÁLLAMI SZEKTOR
A bérekben nem csak megyénként van jelentős különbség, hanem a gazdasági élet különböző szektorai között is. Az mára nyilvánvalóvá vált, hogy az állami szektor fokozatosan lemarad a versenyszférától.

EGYÉB KÜLÖNBSÉGEK A BÉREKBEN
– A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legnagyobb (546 ezer forint), Békés megyében pedig a legkisebb (324 ezer forint).
– A fizikai foglalkozásúak esetében a két szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (327 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék (194 ezer forint) képviselték.

TOVÁBBRA IS CSÖKKEN A MAGYAR, 25 EZER FŐVEL LETTÜNK KEVESEBBEN
2019 I. félévében Magyarországon 41 902 gyermek született, miközben 67 741-en haltak meg. 2018 azonos időszakához képest a születések száma 2,8%-kal csökkent, a halálozásoké 1,0%-kal emelkedett. A természetes fogyás 25 839 fővel csökkentette az ország népességét, ami 7,9% meghaladta a 2018 azonos időszakit.
Borsodban az év második  felére 1.100 fővel csökkent a születések száma.

f

Forrás: KSH

Please follow and like us: