Ötvenegy fiatal kapott támogatást Ózdon

Ötvenegy fiatal kapott ösztöndíjat a „Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban” elnevezésű európai uniós pályázat által nyújtott forrásnak köszönhetően. A lehetőség kapcsán ózdi, csokvaományi, borsodbótai, farkaslyuki és domaházi diákok részesültek díjazásban.

Az átadó ünnepségen Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a települések jövőjét a mostani diákok jelentik, így kiemelt figyelmet kell rájuk fordítani.

Ezt követően a pályázatban érdekelt települések polgármesterei átadták az elismerő okleveleket az arra érdemes tanulóknak. A lehetőség keretében ózdi, csokvaományi, borsodbótai, farkaslyuki és domaházi diákok részesültek díjazásban, összesen ötvenegyen.

„Ők azok, akik amikor tanulmányaikat jól elvégzik kiművelt emberfőként képesek lesznek arra, hogy a településeknek életet adjanak, és életben tartsák azokat. A jövő áll előttünk, és a diákokat minden lehetséges eszközzel és módszerrel támogatnunk kell. Az iskolákban a felkészült pedagógusoktól és vezetőktől megkapják azt a szükséges tananyagot és tudást, amit hasznosítva sikeresek lehetnek az életben” – mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Fotó és hír: ozd.hu és facebook

Please follow and like us: