Rendesen “aprítják” a közutak rendjét a román sofőrök.

Bár hazai gépkocsivezetőkből is tömkelegével van olyan, aki veszélyezteti a közutak rendjét, vagy “bunkó” módon vezet, viselkedik, azért a román pilóták sem maradnak le.

Egyre több olyan hír érkezik (ezekről többször beszámoltunk hírportálunkon), ami arról szól, hogy az ausztrál kamionokat is megszégyenítő túlsúllyal közlekednek ezek a sofőrök. Ami lehet, hogy viccesnek tűnik, de rendkívül veszélyes. Közülük egyre többen buknak meg a megye útjain.

Most a rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a két román sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2019. augusztus 30-án 16 órakor, majd 17 órakor, az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy-egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg. 

A tetten ért sofőröket a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

Román sofőr “kamion szerelvénye”
Ausztrál kamionszerelvény

Fotók:

-police.hu, mivilagunk.hu

-rizner-

Please follow and like us: