Nincs még egy olyan szakma, ahol annyi szükség lenne a szerencsére, mint a bányászat. Nem csoda tehát , hogy a bányászhimnusz is így kezdődik: “Szerencse fel, szerencse le”.
A bányászat számtalan és láthatatlan veszély közül az egyik legkomolyabb a sújtólégrobbanás, ami 1983. június 22-én (36 évvel ezelőtt) egy szempillantás alatt 37 bányászt ölt meg Oroszlányban, a márkushegyi szénbányában.
1983. június 21-éről 22-ére virradó éjszakán hatalmas vihar tombolt a térségben, heves zivatarokkal, villámlással, széllel. Nem sokkal hajnali három óra előtt a személyszállító akna diszpécsere jelentette: áramszünet miatt leállt a fő szellőztető.
A bányászok tudják, a szellőztetés megszűnése azért nagyon veszélyes, mert ilyenkor feldúsul a szénbányákban jelen lévő metán, ami a levegővel robbanóképes elegyet alkot. Ha pedig robban, a lökéshullám, a szerteszét repülő törmelék és gépek, alkatrészek ölnek először. Ezt tetézik az égési sérülések, az oxigénhiány és a robbanás során keletkező mérges gázok
A szellőzés leállása miatta a bent dolgozó 94 bányászt egy olyan helyre rendelték, ahol természetes légáram volt tapasztalható. Az akkori előírások szerint még három órát tartózkodhattak azon a területen, ahol az áthúzó légáram volt, eközben próbálták az áramot visszakapcsolni. Feltehetően ez sikerült is egy pillanatra, hajnali 4 óra 10 perc környékén az elektromos szikra – mintegy 400 méteres mélységben – azonnal berobbantotta a szellőzés leállása miatt jócskán felgyűlt metánt.
Másnap délig folyt a mentés, összesen 33 magyar és 4 lengyel munkás hunyt el, lakatosok, vájárok, aknászok, villanyszerelők, szállítók, gépkezelők.
Öt súlyos és 12 könnyebb sérült került kórházba.
Az akkori szokásoknak megfelelően először hírzárlatot rendeltek el, majd később a sajtó is beszámolt a tragédiáról.
Köszönjük Kaszics Mihálynak, hogy felhívta figyelmünket erre a szomorú évfordulóra, s ezzel az írással így tiszteleghetünk az elhunyt bányászok emléke előtt.
Borítókép: MTI Fotó: Jusztin Tibor