Az ENSZ Egészségügyi Világszervezet hivatalos diagnosztikai kézikönyvébe felvették a kiégést, így mostantól betegségnek számít.
A betegség diagnosztizálása előtt olyan már problémaforrásokat is ki kell zárnia a kezelőorvosnak, mint a szorongás vagy más pszichés zavarok. Ezenkívül csak és kizárólag a munkahellyel kapcsolatos tevékenységekkel köthető össze a kiégés, az élet más területeivel nem.
Kiket érint leginkább a kiégés?
A szindróma szempontjából a következő foglalkozások vannak nagyobb veszélynek kitéve: ápolók (különösen haldokló vagy súlyos betegeket, idős embereket kezelő kórházi osztályokon dolgozók), orvosok (leginkább a háziorvosok, pszichiáterek), pedagógusok, pszichológusok, lelkészek, szociális munkások, könyvtárosok, rendőrök, tűzoltók, jogászok, informatikusok, felsővezetők, ügyfélszolgálatosok, pénzügyi tanácsadók, politikusok, médiában dolgozók, jelnyelvi tolmácsok.
Mi okozza a kiégést?
A kiégés okai a következők lehetnek: sok stressz, a munkában hiányos a teljesítménymérés (kontroll), az érintett nem kap elég visszajelzést, megerősítést, bizonytalan a társadalmi presztízse, a bérezése nem megfelelő, túl hosszú a munkaideje, az extra igénybevétel mellett nagy felelősség hárul rá a munkakörében, gyakran él meg krízishelyzetet, nem nagyon adódik számára előrejutási lehetőség, emellett pedig akár adminisztratív terhek is nyomják a vállát.
-rizner-