Bevált az új rendszer. Régiós körözési akció – 106 elfogott körözött (videóval)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta az idei évben bevezetett régiós körözési akciósorozatát, amelynek harmadik hullámában a Belvárosban, Erzsébetvárosban és Angyalföldön tartott ellenőrzést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság célkörözési nyomozói az érintett kerületi rendőrkapitányságokkal, a közrendvédelmi főosztállyal és a bűnügyi bevetési osztállyal együttműködve 2019. május 14-én 5 órától 15 óráig körözési akciót tartottak Budapesten az V., VII. és a XIII. kerületben.

A 2019. évben kezdődött új típusú régiós körözési modell első két hullámában, amely március 6-án Zuglót és Józsefvárost, illetve április 3-án Terézvárost, Pesterzsébetet és Soroksárt érintette, összesen 62 körözöttet fogtak el. A május 14-i harmadik régiós akcióban összesen 44 körözöttet fogtak el a rendőrök, így a három körözési akcióban összesen 106 fő elfogása történt meg. Az elfogott személyeket bűncselekmények elkövetésének gyanúja, illetve szabadságvesztés letöltésének elmulasztása miatt körözték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban is folytatja a főváros több kerületét érintő közbiztonsági és körözési akciósorozatát.