Ma ülésezik Edelény képviselő-testülete. Dönthetnek a lovastúra fogadóállomás létesítéséről is.

A ma délelőtt kezdődő ülésen 10 napirendi pont került  a képviselő-testület elé. Döntenek többek az Edelényi Művelődési központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely létszámának bővítéséről, mely a TOP-5.3.1-16-BO-1-2017-00024 projekt megvalósításának időtartamára szól, valamint a „Mezőőri szolgálat létrehozásáról”.
Az egyik –talán- legjelentősebb előterjesztés Edelény turisztikai fejlesztéséhez kapcsolódik.

Lovastúra fogadóállomás épülhet  Edelényben a Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola kezdeményezésére az önkormányzat támogatásával.

Az edelényi  Szent Miklós Görög Katolikus Általános Iskola élére állt a település lovas kultúrájának fejlesztési feladatainak koordinálásában.  Célul tűzték ki a lovas kultúra fejlesztését, s ezzel egyben a tanulók érdekében lehetőség kínálkozik a lovas terápiára, gyógy lovagoltatásra. Az ezzel kapcsolatos pályázatuk ugyan nem nyert, de csatlakozni kívánnak a Nemzeti Lovas Programhoz, és az Európát átszelő Nemzetközi Lovastúra Útvonalhoz.
A sikertelen pályázat után is tovább kutatta a fejlesztés lehetőségét Molnár Oszkár polgármester és Bartha József, az iskola igazgatója.
Ennek kapcsán kerül ma a képviselő testület elé az iskola kérelme. A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség  pályázati támogatással lovastúra fogadóállomást szeretne építeni Edelényben. Miután mind az önkormányzat polgármestere, mind az iskola igazgatója komoly együttműködést  épített ki a Lovas Turisztikai Szövetséggel, így olyan előterjesztés kerül ma a képviselők elé, mely az edelényi Sportpálya e célra kijelölt részén támogatja  a lovastúra fogadóállomás építését. Ez az állomás egyike lenne az Észak-Magyarországot és az Észak-Alföldet behálózó útvonalon épülő 33 állomásnak.