Mi lesz veled Borsod? (3.)

Borsodban és még néhány megyében különösen sok gondot okoz a mélyszegénységben élők  koncentrálódása. Ez esetben arról a leszakadt rétegről (magyar, cigány, szlovák, stb.), akik már nem látnak maguk előtt jövőt, nem kívánnak (sokan nem tudnak) dolgozni, s közülük nem kevesen deviáns módon viszonyulnak környezetükhöz. Legyünk őszinték, amikor ez szóba kerül, sokan a cigányságra asszociálnak. S ez az, ami miatt ma nagyon nehezen lehet őszintén beszélni e témáról, mert rögtön jöhet a rasszizmus vádja. E miatt e  cikknek sem a szociológiai összetevők boncolgatása a témája, hanem demográfiai adatokat közöl annak érdekében, hogy a keletkező és fennálló gondokra felhívja a figyelmet.
Borsodnak ez egyébként az egyik kiemelt problémája. A  Magyar Tudományos Akadémia kutatói vizsgálataikra hivatkozva azt állítják, hogy 1993-ban a roma családoknak 30, egy évtizeddel később viszont már 72 százaléka élt túlnyomórészt vagy kizárólag cigányok lakta környezetben. Azaz minden gond (a nehéz megélhetéstől a kilátástalanságon át a devianciáig) ezeken a településeken sok esetben koncentrálódhat. S ez az, ami miatt újra kellene gondolni az oktatástól a szociális területig a probléma orvoslását.

E téma vizsgálata kapcsán –elkerülve a rosszízű támadásokat- csak kutatási eredményekre hagyatkozunk. Tesszük ezt két dolog miatt.
Egyrészt a romák számának pontos meghatározása nehéz, hiszen csak az  tekinthető romának,  aki annak vallja  magát. Másrészt a romák között is nagyon sok boldogulni, a társadalomért tenni akaró család van, akiket joggal sérthet, ha a cigányozás negatív kicsengését véli felfedezni.
Ennek ellenére sajnos sok település tekintetétben a gondok koncentrálódása jelen van. Mit mutatnak az adatok?

Magyarország régiói közül az Észak-Magyarországi régió, ahová Borsod is tartozik, élen jár a roma lakosság számának tekintetében.
A KSH 2011-es adatai szerint Borsodban minden harmadik ember roma származású
Roma lakosság megoszlása régiónként 2011-ben
Nyugat-Dunántúl 4,3 %
Közép-Dunántúl 5,1 %
Dél-Alföld 7,2 %
Közép-Magyarország 10,1 %
Dél-Dunántúl 13,1 %
Észak-Magyarország 29,6 %

Nem jobb a helyzet, ha a magyar járásokat vizsgáljuk.

Magyarország legnépesebb 10 roma járása közül 5 Borsodban található.

A Debreceni Egyetem kutatása szerint 2010-2013-ban megyénk járásai az alábbi helyeken szerepeltek a 10-es  országos rangsorban.
1. Encsi (39 %) , 2.Ózdi (37,8%), 5.Edelényi  (32,5) 7. Cigándi (32,4%)   8. Mezőcsáti (30,3%)

Roma népesség növekvő aránya.
Az adatok nehezen összehasonlítható változása miatt csak erről az 5 járásról van a Debreceni Egyetem kutatásában adat.  A kutatások eredménye igazolja, hogy jelentős a roma lakosság számában a növekedés. A DE kutatásai szerint néhány járás roma népességének változása.

                            1984-87.           2010-13.
Encsi járás              16,6%                39,0 %
Ózdi járás               17,0 %               37,8 %
Edelényi járás       17,2 %              33,7 %    
Cigándi járás         15,1%               32,4%
Mezőcsáti járás     –                         30,3%

Mit mutatnak a települések adatai  a roma népesség növekedésében

Cigányság   népességének változása néhány településen ( 1991. -2018.)
Csenyéte  261-404 ( Ma teljesen roma településként tartják számon)
Szendrőlád 1386- 2135
Rakaca 719-831
Szalonna 991 1004

A roma lakosság száma az egyes településeken a KSH 2011-es adatai szerint
Csenyéte 89,5 % (A híradásokban azt lehet olvasni, hogy Csenyéte asz első borsodi roma település)
Szakácsi 80,3 %
Felsőregmec 77,8 %
Abaújszolnok 66,7 %
Balajt 59,3 %
Rakacaszend 57 %
Tornanádaska 56,7 %
Bódvalenke 55,4 %
Lak 55,4 %
Martonyi 45,1 %
Farkaslyuk 41,9 %
Köröm 43,4 %
Boldogkőújfalu 41,9 %
Farkaslyuk 41,9 %
Gagybátor 41,2 %
Vilmány 41,1 %
Felsővadász 40,2 %
Szemere 40,1 %
Tiszacsermely 39,9 %
Lácacséke 39,8 %
Szendrőlád 39,0 %
Szín 38,5 %
Forró 37,5 %
Fulókércs 37,4 %
Prügy 34,5 %
Girincs 33,4 %
Vizsoly 32,6%
Füzérradvány 32 %
Zádorfalva 31,3 %
Tiszakarád 29 %
Füzérkomlós 29,3 %
Sály 29,3 %
Felsőgagy 29,2 %
Felsőgagy 29,2 %
Taktaszada 28,9 %
Homrogd 27,5 %
Krasznokvajda 26,5
Sajókaza 25,4 %
Gadna 25 %
Jákfalva 24,5 %
Léh 23,2 %
Felsődobsza 21,8 %
Taktabáj 21,4 %
Szendrő 21,3 %
Taktakenéz 20,7 %
Gagyvendégi 20,6%
Kupa 20,4 %
Perkupa 20,2%
……………………..
Ózd 11 %
Putnok 8,2 %
Sajószentpéter 7,9 %
Edelény 6,1 %
Kazincbarcika 2,9 %

-rizner-