Elhunyt Ken Kercheval amerikai színész, a Dallas című tévésorozat egyik sztárja



    Washington, 201. április 25., csütörtök (MTI) – Elhunyt Ken Kercheval amerikai színész, aki a többi között a CBS televízió Dallas című sorozatának egyik sztárja volt – közölte az ügynöke szerdán.

    A színész, aki a nemzetközi hírű sorozatban Cliff Barnes megszemélyesítője volt, az Indiana államban lévő clintoni otthonában hunyt el még vasárnap, 83 esztendős korában.
    Halálának okáról a család nem kívánt nyilatkozni. Ügynökének közlése szerint a művészt három gyereke gyászolja.
    Ken Kercheval az 1960-as évektől az amerikai színházak és televíziós műsorok állandó szereplője és több sikersorozat sztárja volt. A róla megemlékező Variety című filmes szaklap kiemelte különösen gazdag tévéfilmes pályafutását, de méltatta a Broadway színpadjain elért sikereit is.
    Kercheval 1935. július 15-én született az indianai Wolcottville városában, és a közeli Clintonban nevelkedett. Az indianai egyetemen folytatott tanulmányokat dráma- és zeneszakon, majd New Yorkban tanult színészetet.
    Az erős dohányos színésznél 1994-ben tüdőrákot állapítottak meg, akkor a tüdeje egy részét el is távolították.