Szenzációs felvételek a Szaturnuszról

Cassini
A Cassini–Huygens az Amerikai Egyesült Államok űrügynöksége, a NASA által 17 ország, köztük Magyarország részvételével szervezett űrprogram szondája, amelyet Giovanni Cassini olasz származású francia csillagászról neveztek el. Ez a tudományos célú űrkutatás eddigi legnagyobb szabású vállalkozása, célja volt 2004 és 2008 között a Szaturnusz bolygó környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Szaturnusz egyik holdjának,  a  Titánnak  a felszínére.

Két alkalommal is meghosszabbították a Cassini  küldetését:
1. A Szaturnusz és környezete közeli vizsgálatát célzó küldetést eredetileg négyévesre tervezték, de mivel a Cassini túlteljesítette a várakozásokat, a kezdeti sikerek hatására a mérési programot két évvel, 2010 szeptemberéig meghosszabbították. Ezt a második szakaszt a Cassini nap-éj egyenlőségi küldetésének nevezték, mert ez idő alatt következett be a Szaturnusz Nap körüli keringési pályáján a bolygó nap-éj egyenlősége. E két év alatt a Cassini 64 keringést végzett a Szaturnusz körül, eközben 28-szor került közel a Titanhoz, 8-szor az Enceladus holdhoz, 3 alkalommal pedig más jeges holdakat tudott közelről tanulmányozni.

2. Mivel a műszerek továbbra is kifogástalanul működtek, és a szondának is maradt üzemanyag-tartaléka, a Cassini programját másodszor is meghosszabbították: 2010 októbere és 2017 áprilisa között zajlott le a napfordulós missziója. A Szaturnusz 29 és fél év alatt végez egy keringést a Nap körül, tehát az évszakok nagyjából nyolcévenként váltják egymást. Ebben a hosszú időszakban a Cassini 155 keringést teljesített, közben pedig 54-szer látogatta meg a Titant, 11-szer az Enceladust, 5-ször pedig más kisebb jeges holdakat.

A Cassini küldetés vége
2017. szeptemberében megsemmisült a Szaturnusz légkörében a Cassini, ezzel befejeződött a húsz évig tartó misszió, az emberiség egyik legjelentősebb műholdas küldetése.

Működése alatt az űrszonda összesen több mint 453 ezer képet küldött a Földre a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról, annak gyűrűiről és holdjairól.

Napéj egyenlőség a Szaturnuszon
A Szaturnusz gyűrűje