Az, hogy a politika irányítja életüket, közhelyes mondat, de tény. S ez vonatkozik ünnepeinkre is.
Ha csak az 1945 utáni időszakot nézzük, ünnepeltünk április 4-én és november 7-én, de nem ünnepelhettünk március 15-én és október 23-án.
Mert az ünnepekhez való viszonyunkat is a politika határozta meg. A 70-es években szétverte a rendőrség a budapesti fiatalok március 15-i felvonulását, s már jó előre gondoskodtak arról, hogy október 23-án ilyen ne lehessen.
Szóval az ünnepeket is a politika határozta meg.
1956 sokak számára különösen fájó, hiszen átélték, vagy családtagjaik megszenvedték az akkori napot, időszakot. Az október 23-i megmozdulás le akart zárni egy korszakot; a kulákok elleni kíméletlen elbánást, az erőltetett kollektivizálást, a személyi kultuszt, az értelmetlen sztahanovista mozgalmat és tervgazdálkodást, a diktatúrát, a sztálini gondolkodásmódot, az ÁVO-t, az üres boltokat, stb. Új időket akartak azok, akik az utcára vonultak, de nem gondolták, hogy tankokkal tiporják sárban vágyaikat. Mert a rendszer nem engedhetett semmiféle lazítást. Nem, október 23-a ellenforradalom, ünnepeljék továbbra is november 7-ét és április 4-ét!
S nem csak az 56-os eseményekben vesztették sokan életüket, hanem az azt követő megtorlásokban is. Semmi másért, mert igazat szóltak, s olyan új rendszerben gondolkoztak, mely élhető.
Szóval a politika megmondta, meddig, s ne tovább! De egyszer csak eljött az igazság pillanata, amikor őszintén kellett beszélni 56-ról. Erre mondhatjuk, hazatért “56” ünnepe. S ez így van jól.
Kissé szatirikus, de valós módon szól az akkori időkről a Tanú c. film. A fiataloknak ajánljuk, így különösen ünnep idején. Pillantsanak bele az akkori időkbe! Mert a ma fiataljaitól oly távol van 56, pedig nem is a rég múlt idők emléke.
1956 ünnepe hazaért. Tisztelet a hősöknek!
Borítókép:WordPress.com