Szűk családi körben temették el Benedek Tibort. Csendben, külső felhajtások nélkül. Úgy, ahogyan élt.
Csendben, de annál nagyobb hittel, tisztességgel tette a dolgát, szerethető sportot hozott létre, és ezt tette szerethető sportolóként.
Elment ennek a világnak az utolsó mohikánja, magával vitte a szerethető sportot, ami nem arról szólt, mit, mennyit mikor, miképp lehet lenyúlni. Ő a sportnak, becsületnek, tisztességnek élt.
Nem akart diplomata útlevelet, zsíros megbízatásokat, csúsztatott pénzeket. Ő egyet szeretett, a tisztességes, magas szintű örömsportot!
Ha arra gondolok, hogy nap mint nap híradások szólnak arról, hogy melyik sportágban, milyen szinten, mennyi pénz nyúlnak le, akkor elszomorodok. Már remény sincs arra, hogy a Benedek-féle tisztesség, örömsport tovább éljen.
Ma a sport elsődlegesen nem a sportról szól. A valódi sportot Benedek Tibor művelte utolsó mohikánként.
Nyugodj békében!