Talán az év legszebb és legszentebb ünnepe a mai. Köszöntjük az anyákat. S ebben a köszönetben benne van az szeretet, törődés, figyelem, aggódás, amit az anyáktól kaptunk. S benne van a folyamatosság, hiszen általuk lettünk.
Sok mindent le lehetne írni köszöntőként, de most ezt egy nemrégiben elhuny, Kazincbarcika közéletének egyik ismert alakjára hagyjuk. Kabai Mariannáról kevesen tudják, hogy versírással is foglalkozott. Az örökösök engedélyével köszöntőként közöljük egyik versét.
Kabai Marianna:
Anyám
Meghalt,
mielőtt még a tudatom
bevéste volna létezését,
emberből volt,
és mégsem tudom
kivetíteni földi fényét.
Lába nyomát,
hajának selymét
nem rögzítette a gyors idő,
emberarcát
fátyolba vonta
egy hársillatú temető.
Hiánya
szívem közepében
ásító fekete szakadék,
számomra ő lehetett
volna
a legbiztosabb menedék.
Emlékeim
üres közegben
kutatnak a semmi után,
mikroszkopikus
gyémántporszem
a csillagporban – az anyám.